Hirdetés

Kiütéssel egyenlített a Brassói Corona, még semmi sem dőlt el az elődöntőben

Nem volt kérdés, a Corona simán egyenlített az elődöntőben
Fotó: BJAHC/Várhegyi Erna

A házigazda gyors vezető gólja ellenére végül sima győzelmet aratott hétfő este a Brassói Corona Budapesten, így kiegyenlítette az állást a jégkorong Erste Liga elődöntőjében.

2026. március 30., 22:47

Villámrajtot vett a BJAHC, és már az első percekben komoly helyzetbe került, majd nem sokkal később a vezetést is megszerezte, kihasználva egy védelmi hibát. A folytatásban kemény, helyenként túlzottan is feszült játék alakult ki, több határesetet is elengedtek a játékvezetők, a küzdelem pedig egy pillanatra sem veszített az intenzitásából.

A Corona még az első szünet előtt válaszolt: egy jól felépített támadás végén Piché volt eredményes, így teljesen nyílt maradt a találkozó (1–1).

Hirdetés

A második felvonás elején Welsh volt eredményes, azonban azonnal válaszoltak a fővárosiak, így 2–2 állt az eredményjelzőn. A folytatásban viszont egyre inkább a brassóiak akarata érvényesült: gyors ellentámadásokból többször is veszélyeztettek, és egy ilyen akció végén ismét megszerezték a vezetést, ezúttal Wardley talált be.

A játékrész hajrája döntőnek bizonyult, Welsh pár másodperc alatt duplázott, összességében pedig már mesterhármasnál járt (2–5).

•  Fotó: BJAHC/Várhegyi Erna Galéria

Fotó: BJAHC/Várhegyi Erna

A harmadik harmadban már nem volt kérdés a győztes kiléte. A vendégek tovább növelték előnyüket, miközben a BJAHC nem talált fogást ellenfelén, így a Brassói Corona végül fölényes, 7–2-es sikert aratott.

A párharc állása ezzel 2:2-re módosult, így biztosan lesz még két találkozó. Április 1-jén Brasssóban, 3-án pedig Budapesten csap össze a két együttes.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, 4. mérkőzés:
BJAHC–Brassói Corona 2–7 (1–1, 1–4, 0–2).
gólszerzők: Keresztes (2.), Szabó (23.), illetve Piché (19.), Welsh (23., 29., 29.), Wardley (28.), Gecse (45.), Gajdó (51.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!