A szövetségi kapitányként csütörtökön debütált Don MacAdam alaposan felforgatta csapatát az ukránokkal szembeni csütörtöki vereség után. Öt helyen is változott az összeállítás, ráadásul szinte senki sem játszott ugyanabban a támadósorban, illetve védőpárban, amelyben egy nappal korábban. A kapuban Bálizs Bence kezdett, ő csütörtökön Horváth Dominik cseréje volt.
Mindkét gárda nagy sebességgel kezdett, az 5. percben pedig Páterka Bence szerencsés góllal vezetést szerzett. A komoly iram mellett nem voltak veszélyes helyzetek, a vendégek két emberelőnyt is kihagytak.
A 2026-os téli olimpiára házigazdaként készülő olaszok alaposan megnyomták a második harmadot, és a 34. percben tudtak egyenlíteni. Előbb a felső lécen csattant a korong, majd egy keresztpasszból Philip Salinitri bombázott a takarás miatt semmit nem érzékelő Bálizs kapujába.
A fordulást követően kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak, de kimaradt, ráadásul egyből jött az olasz fór. Mivel nem esett újabb gól, jött a hosszabbítás, majd a szétlövés, ebben csak Phil Pietroniro volt eredményes.
Ez a két csapat az április 28.-május 4. közötti bolzanói divízió I/A-világbajnokságon is találkozni fog.
Szombaton 18 órától a torna zárófordulójában a magyarok a szlovénokkal csapnak össze.
Jégkorong Sárközy Tamás Emléktorna, 2. forduló:
Olaszország–Magyarország 2–1 (0–1, 1–0, 0–0, 0–0), szétlövés után.
Gól: Salinitri (34.), illetve Páterka (5.).
Szlovénia–Ukrajna 5–4 (2–1, 1–2, 2–1).
Az állás: 1. Olaszország 5 pont, 2. Ukrajna 3 (9–9), 3. Szlovénia 3 (5–5), 4. Magyarország 1 (5–7).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!