A két székelyföldi gárda megnyerte az első három találkozót, így vasárnap este egy újabb sikerrel bebiztosíthatta volna a döntőbe jutását, ez azonban egyelőre elmaradt.
A Gyergyói Hoki Klub hiába vezetett két góllal is az első játékrész után, innen talpra tudott állni a Brassói Corona és végül 3–2-re győzött.
A Csíkszeredai Sportklub is előnybe került az első harmad végén, de ezt nem tudta megőrizni, a BJAHC a hajrában belőtte a 2–1-es győzelmet érő találatot.
A Corona és a BJAHC összesítésben 3:1-re szépített, így a párharcok kedden folytatódnak az ötödik összecsapásokkal Gyergyószentmiklóson, illetve Budapesten.
Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.
Magabiztos idegenbeli sikert aratott a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, Ovidiu Burcă együttese vasárnap délben végig kontrollálta a CS Tunari elleni összecsapást, a főszereplő pedig ismét a spanyol Nacho Heras volt.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!