Hirdetés

Szekeres Edit négy gólja csak egy pontot ért a gyergyóiaknak

Hatalmasat küzdöttek a gyergyói játékosok
Fotó: Fox Hockey

Az FTC-Telekom csapatával találkozott a gyergyószentmiklósi Fox Hockey szombaton és vasárnap. A magyar női U25-ös bajnokságban az első meccsen csak három, a másodikon nyolc gól esett a rendes játékidőben, a rókalányok viszont csak egy ponttal gazdagodtak.

2023. december 10., 17:31

A szokásos módon két nap alatt kétszer találkozott magyarországi ellenfelével a Fox Hockey Gyergyószentmiklóson. Mindkét meccs nagyon izgalmas volt, de a végén mindkétszer a zöld-fehér csapat játékosai örülhettek.

Az első összecsapás a kapusokról szólt. A házigazdák ketrecét védő Nadina Nuciu sokáig meccsben tartotta a gyergyóiakat, mindössze 2 gólt kapott a 60 perc alatt, de a hazai csatároknak csak egyszer sikerült bevenniük a Fradi kapuját Bálint Regina révén. Ez pedig egygólos vereséget jelentett.

•  Fotó: Fox Hockey Galéria

Fotó: Fox Hockey

Hirdetés

Teljesen más volt a vasárnapi összecsapás forgatókönyve. A Fradi szerzett vezetést, majd a Szekeres Edit két góljával fordítottak a rókalányok, hogy aztán még az első szünet előtt 2-4 legyen az eredmény. A második harmadban érintetlenül maradt mindkét háló, a harmadik legelején pedig Szekeres elért a mesterhármasig, visszahozva a hazai reményeket.

Ment az idő, az eredmény pedig nem változott többször, egészen a véghajráig: Barabás László edző lehívta a kapusát és a kockáztatás megérte: 59.27-nél Szekeres negyedszer is gólt lőtt, ezzel pedig hosszabbításra mentette a meccset a Fox Hockey. A ráadásban nem dőlt el a találkozó, a szétlövések lutrija pedig a Ferencvárosnak hozta meg a bónuszpontot.

A Fox Hockey számára most szünet jön a magyar bajnokságban, a rókalányok legközelebb január 13-án és 14-én a Dunaújvárosi Angels együttesét fogadják.

Jégkorong magyar női U25-ös bajnokság
Gyergyószentmiklósi Fox Hockey–FTC-Telekom 1–2 (1–0, 0–1, 0–1).
Gólszerzők: Bálint Anna-Regina (3. perc), illetve Nemszilaj Diána (25. és 46. perc)
Gyergyószentmiklósi Fox Hockey – FTC-Telekom 4-5 büntetők után (2-4, 0-0, 2-0, 0-0, 0-1)
Gólszerzők: Szekeres Edit (4., 7., 42., és 60. perc) illetve Nemszilaj Diána (2.), Kosztya Laura (7., 10.), Péter Csilla (20.), és Keresztes Zsuzsanna (65., győztes büntető).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!