Hirdetés

Edzői mérleg az Erste Ligában: tanulópénz, fegyelem és fájó hibák

Nagyot küzdött a Sportklub, de ezúttal a kulcspillanatokban nem jött ki a lépés
Fotó: Nagy Gábor Sándor

Vegyes érzelmekkel zárta a legutóbbi játéknapot az erdélyi trió a jégkorong Erste Ligában: a Corona fontos idegenbeli győzelmet aratott, míg a GYHK és a Sportklub vereséget szenvedett. Az edzők egyöntetűen a kulcspillanatok szerepét hangsúlyozták.

A Brassói Corona Budapesten, a BJAHC otthonában egy hullámzó, de összességében kontrollált mérkőzésen gyűjtötte be a pontokat (3–4). Bár a fővárosiak frissebben kezdték a találkozót, a Corona a második harmadra rendezte sorait, és a mérkőzés középső szakaszában átvette az irányítást. A végjátékban ugyan izgalmassá vált a párharc, de a vendégek kitartottak.

Kapcsolódó

Hirdetés

Strenk Hunor szerint a csapat karaktere döntött:

„A második harmadban fontos gólokat szereztünk, önbizalmat kaptunk, és onnantól mi irányítottunk. A végén izgulni kellett, de igazi csapatmunka volt, büszke vagyok a srácokra” – fogalmazott a Corona társ-vezetőedzője. Majd kiemelte, hogy a végéhez közeledve két teljesen felesleges kiállítás miatt izgalmassá vált a hajrá, azonban összességében így is elégedett volt a látottakkal.

A Brassói Corona legközelebb a román bajnokságban bizonyíthat, szerdán 18.30-tól a Háromszéki Ágyúsokat látja vendégül.

A Gyergyói Hoki Klub számára fájó pofon lett a debreceni kiszállás. A DEAC fegyelmezett, türelmes játékkal nullázta le a Hargita megyei gárdát (4–0), a gyergyóiak pedig végig az eredmény után futottak. Bár voltak kialakított helyzetek, a hibákból kapott gólok megpecsételték a mérkőzés sorsát.

Kapcsolódó

Markus Juurikkala nem rejtette véka alá csalódottságát:

„Túl könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek. Így lehetetlen nyerni. Mentálisan is nehéz, amikor folyamatosan az eredmény után futsz, de ezen változtatnunk kell” – hangsúlyozta a GYHK vezetőedzője. A tapasztalt tréner hozzátette, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordul, hogy hátrányba kerülnek és emiatt az ellenfél diktálja a tempót, ezen is dolgozniuk kell.

Nincs ideje pihennie a gyergyói gárdának, ugyanis újabb tétmeccs vár a fiúkra, kedden 18.30-tól a Bukaresti Red Hawks látogat a Remete Ice Arénába.

Miskolcon a Csíkszeredai Sportklub gólgazdag mérkőzést játszott a DVTK ellen, ám a kulcspillanatokból ezúttal is rosszul jött ki (5–3). A kék-fehérek többször visszakapaszkodtak, ám védelmi hibák és felesleges kiállítások újra és újra visszafogták a csapatot.

Kapcsolódó

Antal István szerint apróságokon ment el a mérkőzés:

„Az első harmadban elég jól játszottunk, de védelmi hibákból kaptunk gólokat. Próbáltunk mindent, de a hazai csapat jobban élt a lehetőségeivel” – értékelt a Sportklub másodedzője. Kiemelte, hogy az utolsó harmad is kiegyenlített párharcnak indult, de a bekapott gól és az általa feleslegesnek vélt kiállítás megpecsételte a sorsukat.

A csíki klub szintén hazai környezetben bizonyíthat legközelebb az Erste Ligában, pénteken 19.30-tól az Újpest látogat a Vákár Lajos Műjégpályára.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ez is érdekelheti

A döntő első meccsén nem játszhat a brassói hokis (videóval)

A jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Evan Wardleyt a Brassói Corona játékosát, így nem lehet ott a Gyergyói Hoki Klub elleni első összecsapáson.

Hétköznapokra száműzték az Erste Liga döntőjét, mutatjuk a pontos menetrendet

Hivatalossá vált a jégkorong Erste Liga döntőjének menetrendje, azonban a szurkolók számára kedvezőtlen időpontokkal. A lehetséges hét mérkőzésből mindössze egyet rendeznének hétvégén – azt is csak akkor, ha szükség lesz rá.

A végén dőlt el: a Brassói Corona lesz a GYHK ellenfele

Akárcsak a párharc korábbi találkozóin, a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen is kiélezett csata volt: vasárnap délután a vendég BJAHC kétgólos előnyét nem tudta megtartani, a Brassói Corona ledolgozta hátrányát és a hajrában megváltotta jegyét a fináléba.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Elégedettek a Corona sikere után, mindkét fél hisz a továbbjutásban (videóval)

Nagyszerű teljesítményt nyújtott péntek este a Brassói Corona a BJAHC otthonában, így 3:3-ra módosította az állást az Erste Liga elődöntőjében. A szakemberek mindkét oldalon elégedetten értékeltek, és bizakodva várják a mindent eldöntő összecsapást.

Nem remegett meg a Corona keze: a hetedik meccs dönt a továbbjutásról

Nem hagyott esélyt ellenfelének a Brassói Corona péntek este a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában, és magabiztos játékkal harcolta ki a mindent eldöntő hetedik mérkőzést a jégkorong Erste Liga elődöntőjében.

Öröm Gyergyóban, bosszúság Brassóban az Erste Liga legutóbbi játéknapját követően

A Gyergyói Hoki Klub sorozatban negyedszer is legyőzte a DVTK-t, és bejutott a jégkorong Erste Liga döntőjébe. A Brassói Corona viszont hazai pályán botlott, így a BJAHC karnyújtásnyira van a finálétól. Edzői értékelők.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Sokba került az elrontott második harmad a Coronának, a BJAHC egy lépésre a döntőtől

Hiába küzdött nagyot a Brassói Corona szerdán este, a kulcspillanatokban elkövetett hibák miatt 4–3-ra kikapott a BJAHC-tól az Erste Liga elődöntőjének ötödik meccsén. A budapestiek összesítésben vezetnek és egy sikerre vannak a döntőtől.

Harmadszorra játszik Erste Liga-döntőt a Gyergyói Hoki Klub

Az első meccslabdát beütötte a Gyergyói Hoki Klub, negyedik győzelmét is megszerezte a DVTK Jegesmedvék ellen az Erste Liga elődöntőben. 4:1-es összesítéssel továbbjutva készülhet a döntőre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!