HIRDETÉS

Számos, Székelyföldet érintő hokitervet is felvázoltak

Balról jobbra: Sipos Levente, Zsigmond Barna Pál, Such György, Tánczos Barna, Kovács Csaba és Nagy Attila
Fotó: Gábos Albin

2019. november 21., 13:52

Negyedik éve már, hogy évente egyszer Székelyföldre látogat a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) vezérkara, találkoznak a székelyföldi jégkorong vezetőivel, leltárt készítenek az elmúlt időszakról, megbeszélik a közös terveket.

2019. november 21., 13:52

A hét közepén, szerdán és csütörtökön Erdélybe látogatott a magyar hokis vezérkar, a közös munka részleteiről Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott sajtótájékoztatón számoltak be. Az eseményen az MJSZ részéről jelen volt Such György elnök, Sipos Levente főtitkár, Kovács Zoltán szakmai alelnök, Misovitz Tibor és  Zsigmond Barna Pál elnökségi tagok, valamint Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokának tagja. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) Tánczos Barna, a Mens Sana Alapítvány elnöke és Nagy Attila ügyvezető igazgató képviselte.

HIRDETÉS

Tánczos kiemelte, hogy a kétnapos megbeszélésen a szakmai kérdések mellett szó esett a sportág és az együttműködés nemzeti vetületeiről is, ennek egyik pontja arról szól, hogy tavasszal, amikor a divízió 1/A világbajnokságon egymás ellen játszik a magyar és a romániai válogatott, közös szurkolói falut terveznek Ljubljanában.

Such György •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Such György
Fotó: Gábos Albin

Such György elnök elmondta, hogy a négy éve rendszeresen zajló székelyföldi látogatások során az MJSZ elnöksége megtapasztalhatja az itt zajló munkát, most pedig két fontos dologról döntöttek: a SZJA képviselője állandó meghívást kap a magyar szövetség szakmai bizottságába, illetve minden évben valamelyik magyar válogatott Csíkkarcfalvára tervezi összetartását.

Zsigmond Barna Pál, a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét ellátó miniszteri biztos kihangsúlyozta, hogy 2014-től az Orbán-kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a határon túli sport támogatását, mert a sport fontos szereppel bír az identitás szempontjából.

Zsigmond Barna Pál •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Zsigmond Barna Pál
Fotó: Gábos Albin

Sipos Levente főtitkártól megtudtuk, hogy a magyar szövetségnél már a következő idényre készülnek, hogy ne kelljen majd kapkodni, a több évre szóló távlati tervekben pedig fontos szerepet kap az anyaországi és a székelyföldi hoki kapcsolatainak erősítése, egyebek mellett az edzők és játékvezetők felkészítése. Továbbá azt is tervezik, hogy a mentor-edzői programok egy részét Csíkkarcfalván fogják tartani.

Kovács Csaba •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Kovács Csaba
Fotó: Gábos Albin

Kovács Csaba hangsúlyozta, hogy az évtizedek során a Székelyföldről érkező játékosok és edzők mindig „hozzátettek” a magyar hoki fejlődéséhez. Kovács elmondta:

Mindig is el fogjuk csalni a legjobb székely fiatalokat a magyar válogatottba. A magyar útlevéllel rendelkezőkre gondolok.”

Kovács reméli, hogy a tavaszi felnőtt vébén a magyar–román meccsen a két együttes nem ellenségként, hanem ellenfélként lép majd jégre, a mérkőzés magyar sikerrel zárul, a román csapat pedig benn marad a divízió 1/A jelű csoportban.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Egyelőre az edzőteremben hangolnak a Háromszéki Ágyúsok

Száraz edzésekkel hangolnak a következő szezonra a Háromszéki Ágyúsok, majd augusztus 4-től jégen folytatják az alapozást. A keretben számottevő változás nem történt, eddig két játékos távozott.

Továbbra is aktív a hokipiac – új igazolások, hosszabbítások az Erste Ligában

Az átigazolási időszak derekán sem lassul a tempó: több csapat újabb igazolásokkal vagy hosszabbításokkal erősítette meg keretét a jégkorong Erste Ligában. A hangsúly továbbra is a fiatal tehetségeken és a nemzetközi rutinnal érkező hokisokon van.

Hargitafürdőn alapoznak a csíki hokipalánták

Szűk kerettel, de annál nagyobb lelkesedéssel készül a következő idényre a Csíkszeredai ISK jégkorongcsapata. A fiatalok Hargitafürdőn edzőtáboroznak.

Hazatért a Csíkszeredai Sportklub saját nevelésű kapusa

Hosszú galaci időszak után visszatér szülővárosába Onodi Ottó – a saját nevelésű kapus újra a Csíkszeredai Sportklub játékosa lesz a 2025–2026-os idényben.

Gőzerővel készül a következő idényre a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Túl van az első egy hónapos felkészülésen a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, amelynek a következő idényben a magyar bajnokságban való jó szereplés, valamint a román döntő elérése a célja. A keretet új arcok és visszatérők is erősítik.

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

Tovább formálódnak a keretek az Erste Ligában

A nyár derekán sem áll meg a játékosmozgás az Erste Ligában: új arcok érkeztek, kulcsemberek hosszabbítottak, és néhány távozóra is fény derült. Eddig a magyarországi csapatok mutattak nagyobb aktivitást, de a székelyföldi klubok sem ültek tétlenül.

A GYHK lesz a házigazda, Gyergyóremetén rendezik a Kontinentális Kupa csoportkörét

A jégkorong Kontinentális Kupa első fordulójának szervezését a Gyergyói HK kapta meg. Október 17–19. között az ősszel megnyíló gyergyóremetei Remete Ice Rinkben lesznek a mérkőzések. A román bajnok magyar, ukrán és szerb ellenfelekkel méri össze erejét.

Nyolc évet lehúzott a Sportklubnál, a Bukaresti Steauához igazolt

Újabb székely hokissal erősít a Steaua: a Sportklubtól távozó Eduard Căsăneanu is csatlakozik a bukaresti csapathoz. A fővárosiak keretét fiatal székely tehetségek és rutinos cseh támadók alkotják a 2025–2026-os szezonra.

Fiatal székely csatár tért haza a Csíkszeredai Sportklubhoz

Alakul a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra. A kék-fehérek csütörtökön délelőtt bejelentették, hogy szerződést kötöttek egy helyi születésű játékossal.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!