A hét közepén, szerdán és csütörtökön Erdélybe látogatott a magyar hokis vezérkar, a közös munka részleteiről Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott sajtótájékoztatón számoltak be. Az eseményen az MJSZ részéről jelen volt Such György elnök, Sipos Levente főtitkár, Kovács Zoltán szakmai alelnök, Misovitz Tibor és Zsigmond Barna Pál elnökségi tagok, valamint Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokának tagja. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SZJA) Tánczos Barna, a Mens Sana Alapítvány elnöke és Nagy Attila ügyvezető igazgató képviselte.
Tánczos kiemelte, hogy a kétnapos megbeszélésen a szakmai kérdések mellett szó esett a sportág és az együttműködés nemzeti vetületeiről is, ennek egyik pontja arról szól, hogy tavasszal, amikor a divízió 1/A világbajnokságon egymás ellen játszik a magyar és a romániai válogatott, közös szurkolói falut terveznek Ljubljanában.
Such György elnök elmondta, hogy a négy éve rendszeresen zajló székelyföldi látogatások során az MJSZ elnöksége megtapasztalhatja az itt zajló munkát, most pedig két fontos dologról döntöttek: a SZJA képviselője állandó meghívást kap a magyar szövetség szakmai bizottságába, illetve minden évben valamelyik magyar válogatott Csíkkarcfalvára tervezi összetartását.
Zsigmond Barna Pál, a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét ellátó miniszteri biztos kihangsúlyozta, hogy 2014-től az Orbán-kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a határon túli sport támogatását, mert a sport fontos szereppel bír az identitás szempontjából.
Sipos Levente főtitkártól megtudtuk, hogy a magyar szövetségnél már a következő idényre készülnek, hogy ne kelljen majd kapkodni, a több évre szóló távlati tervekben pedig fontos szerepet kap az anyaországi és a székelyföldi hoki kapcsolatainak erősítése, egyebek mellett az edzők és játékvezetők felkészítése. Továbbá azt is tervezik, hogy a mentor-edzői programok egy részét Csíkkarcfalván fogják tartani.
Kovács Csaba hangsúlyozta, hogy az évtizedek során a Székelyföldről érkező játékosok és edzők mindig „hozzátettek” a magyar hoki fejlődéséhez. Kovács elmondta:
Kovács reméli, hogy a tavaszi felnőtt vébén a magyar–román meccsen a két együttes nem ellenségként, hanem ellenfélként lép majd jégre, a mérkőzés magyar sikerrel zárul, a román csapat pedig benn marad a divízió 1/A jelű csoportban.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!