A miskolci klub honlapján Nagy Ádám általános igazgató kiemelte, a koronavírus-járvány okozta körülmények ellenére továbbra is elhivatottak a szlovák bajnokságban (Tipsport Liga) való szereplés kapcsán, de minden lehetséges forgatókönyvre felkészülve a határidőig beadják a nevezésüket a magyar bázisú Erste Ligába is.
„Az alapvető célunk, hogy a hároméves program harmadik évében is Európa egyik legerősebb bajnokságában szerepeljünk” – utalt a szlovák ligára Nagy Ádám. Hozzátette, amennyiben a gazdasági, illetve utazási körülmények adottak lesznek, úgy – a magyar szövetséggel és az Erste Ligával egyeztetve – a szlovák központú liga következő szezonjára is beneveznek.
Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke a sorozat honlapján kifejtette, az lenne az optimális, ha minden vissza tudna térni a normális mederbe. „Az erdélyi csapatok részvételével egy erős Erste Liga indulna el, míg három együttesünk külföldi ligában szerepelhetne, ez segíti a magyar hoki fejlődését” – utalt a miskolciakhoz hasonlóan szintén a Tipsport Ligában érdekelt MAC Újbudára, valamint az osztrák bajnokságban szereplő Hydro Fehérvár AV19-re.
Kiemelte, a következő szezonban is számítanak az erdélyi csapatok részvételére.
– nyilatkozta.
A ligaelnök hangsúlyozta, hogy hétfőig lehet nevezni a magyar bázisú nemzetközi bajnokság következő idényére, amit több csapat már meg is tett. Hozzátette, hogy az Erste Liga és a magyar szövetség vezetősége folyamatosan elemzi a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, illetve egyeztet az erdélyi együttesekkel is,
és a fejlemények ismeretében dönt majd az új szezon pontos menetrendjéről.
Mindkét székelyföldi együttes, a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK is elküldte részvételi szándéknyilatkozatát az Erste Liga vezetőségéhez.
A hokiidény március közepén zárult, akkor jelentették be, hogy befejezettnek nyilvánítják a rájátszásban felfüggesztett Ertse Liga küzdelmeit, ahol a Ferencváros és a Csíkszeredai Sportklub megosztva lett bajnok, a harmadik helyen pedig az Újpest és a Gyergyói HK csapata végzett.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!