Markus Magnusson érkezésével teljessé vált a Háromszéki Ágyúsok kerete, a svéd jégkorongozó a narancs-kék mezesek harmadik légiósa, korábban az orosz Vitalij Karamnov és a litván Lukas Žukauskas leigazolását jelentették be.
A 29 éves svéd játékos pályafutása során először játszik majd hazáján kívül, az előző idényben a Kiruna IF együttesében tíz mérkőzésen három gólpasszt jegyzett, majd átigazolt a HC Vita Hästen alakulatába, ahol 30 találkozón négy találatot és tizenkét asszisztot szerzett. A tapasztalt hátvéd a svéd harmadosztályban 300 mérkőzésen lépett jégre, 27-szer volt eredményes és 127-szer az előkészítő szerepében jeleskedett, ugyanakkor az élvonalban is bemutatkozott.
A Háromszéki Ágyúsok felkészülési mérkőzéssel hangolnak a közelgő szezonrajtra, kedden 18 óra 30 perctől az előző szezonban a Román Kupában és a bajnokságban egyaránt bronzérmes Bukaresti Steauát látják vendégül a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. A találkozóra a belépés ingyenes.
Az első tétmeccsüket szeptember 7-én, vasárnap vívják a címvédő Gyergyói Hoki Klub ellenében, szintén hazai környezetben.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!