Az alapszakaszelső BJAHC az első három találkozót minimális különbséggel – kétszer hosszabbítás után – nyerte a kerületi rivális Újpesttel szemben, most viszont már az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, majd tovább nőtt a különbség. Az újabb sikerrel a BJA lett az első elődöntős, az ellenfele pedig majd a másik három továbbjutó közül a leggyengébb kiemelésű lesz.
Gólzáporral indult a Ferencváros–Brassó meccs, a Corona korai találatára gyorsan válaszolt a Fradi, ám a vendégek ismét mattolni tudták a hazai védelmet és a 6. percben megint megszerezték a vezetést. A harmad vége paprikás hangulatú volt, a Corona kihasznált egy emberelőnyt, majd a szünet előtt kisebb tömegjelent alakult ki – két-két játékos kapott kisbüntetést.
A Fradi ment előre a második játékrészben, ám nem tudott zárkózni, a hajrában pedig a Corona előbb egy kettős, majd egy sima emberelőnyt is kihasznált, így gyakorlatilag eldőlt a meccs. Az utolsó húsz percben a Fradi gyorsan szépített, ám közelebb nem tudott férkőzni. A hajrában lehozta kapusát is az FTC, ezt pedig kihasználta a Corona, 6–2-re győzött.
A brassóiak 3:1-re vezetnek a tavalyi döntő „ismétlésén”, vasárnap pedig a továbbjutásért lépnek jégre.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, negyedik mérkőzés
Újpesti TE–Budapest JAHC 0–4 (0–2, 0–1, 0–1),
gólszerzők Szabó (4.), Santerno (14.), Zimányi (37.), Schlekmann (50.)
A párharcot 4:0-s összesítéssel a BJAHC nyerte.
FTC-Telekom–Brassói Corona 2–6 (1–3, 0–2, 1–1),
gólszerzők Brady (5.), Seregély (41.), illetve Levin (3., 38.), Valchar (6.), Piche (16.), Van Wormer (39.), Boriszenko (60.)
A párharcban a Corona 3:1-es összesítéssel vezet.
A következő mérkőzést vasárnap 17.30-tól rendezik Brassóban.
DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub 0–3 (0–0, 0–1, 0–2).
A párharcban a GYHK 3:1-es összesítéssel vezet.
A következő mérkőzést vasárnap 18.30-tól rendezik Gyergyószentmiklóson.
Csíkszeredai Sportklub–Debreceni EAC 1–0 – hosszabbítás után, aranygóllal (0–0, 0–0, 0–0, 1–0).
A párharcban a Sportklub 3:1-es összesítéssel vezet.
A következő mérkőzést vasárnap 19.30-tól rendezik Debrecenben.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!