A magyar bajnoki címvédő Ferencváros kedden este 4–0-ra győzött Újpesten, és 2:0-s összesítéssel bejutott a magyar jégkorong ob I elődöntőjébe. A második helyen kiemelt Debreceni EAC két napja nyert Dunaújvárosban, kedden pedig a 16. percben 3–0-ra elhúzott, és a folytatásban sem adott esélyt riválisának. A 37. születésnapját ünneplő Hetényi Zoltán 22 védéssel zárt.
A Miskolci DVTK Jegesmedvék vasárnap Székesfehérváron győztek, a második meccsen egészen a 38. percig nem esett gól. Ekkor Szathmáry Simon talált be, és mint kiderült, ez az egy találat döntött.
A keddi három vesztes – és kieső –, az Újpest, a Dunaújváros és a Fehérvár egyetlen egy ütött gólra sem volt képes.
Az Erste Liga alapszakaszában a magyar csapatok egymás közötti mérkőzéseinek alapján kialakított ob I-es tabellát a Budapest Jégkorong Akadémia HC nyerte, amely így automatikusan az elődöntőbe jutott, a többi hat együttes pedig két győzelemig tartó párharcot vívott.
Magyar jégkorong Ob I, az elődöntőbe jutásért, 2. mérkőzések:
Debreceni EAC–Dunaújvárosi Acélbikák 4–0 (3–0, 1–0, 0–0).
A párharcot 2:0-s összesítéssel a DEAC nyerte.
Miskolci DVTK Jegesmedvék–FEHA19 Székesfehérvár 1–0 (0–0, 1–0, 0–0).
A párharcot 2:0-s összesítéssel a DVTK nyerte.
Újpesti TE–FTC–Telekom 0–4 (0–2, 0–0, 0–2).
A párharcot 2:0-s összesítéssel az FTC nyerte.
A pénteken rajtoló elődöntőben BJA (1.)–FTC (5.) és DEAC (2.)–DVTK (3.) párharcot rendeznek, ugyancsak az egyik fél második sikeréig. A második összecsapásokat vasárnap, az esetleges harmadik találkozókat hétfőn játsszák.
A február 26-án kezdődő finálé viszont már három nyert meccsig tart majd. A játéknapok: február 26., 28., március 2., továbbá, ha kell, akkor március 4. és 6.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!