Nem volt tapogatózás, egyből egymásnak esett a két csapat a szerda esti összecsapáson, és Sándor-Székely remek passzából Gerads a második percben meg is szerezte a vezetést. Nem sok hiányzott a 2–0-hoz, Szigeti vezethetett büntetőlövést, de ezt nem tudta értékesíteni.
De az eredmény gyors alakulása nem maradt el. Fejes lőtt távolról, Gerads ért bele a levegőben és újra Tőke mögé került a korong. Azonban mindjárt utána Rokaly Richárd szólója 2–1-re változtatta az állást. Sőt a 2–2-höz sem kellett sok idő. Cornet találta el a kapuvasat és onnan csúszott be a korong brassói szempontból szerencsésen. Még a 8. percnél tartott a meccs és meglett az ötödik gól is. Vayrynen bombázott védhetetlenül emberelőnyben.
Itt leálltak a gólgyártással a felek, egészen a második harmad közepéig, de akkor megint belelendültek. Császár találatára Kóger válaszolt gyorsan. A gyergyói gólok a harmad utolsó két percében szaporodtak fel igazán, Vincze és Sárpárki is betalált, köztük Gerads büntetőből jutott el mesterhármasig, így lett 7–3 az állás 40 perc után.
Ez pedig így is maradt a végéig. A komoly helyzetek száma is csökkent. Nem lett gól a Brassónak megítélt büntetőből sem. Az Erste Liga alapszakaszát a Brassó zárta az élen, a GYHK a második helyről várja a folytatást.
A hétvégén nagy valószínűséggel újra összecsap a két együttes. A Román Kupa Final Four elődöntőben mindenképpen ez a két csapat az esélyes. A Brassó a Red Hawks ellen, a GYHK a Steauával szemben hívhatja ki helyét a döntőben.
| 2026. 01. 28. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Brassói Corona Corona | 7-3 | |
| 2026. 01. 28. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Újpesti TE UTE | 4-4 | 5-4 |
| 2026. 01. 28. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-3 | 3-4 |
| 2026. 01. 28. 19:30 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3-0 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Corona | 32 | 23 | 1 | 1 | 7 | 145-100 | 72 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 32 | 23 | 1 | 0 | 8 | 139-77 | 71 |
3 | Újpesti TE UTE | 32 | 17 | 3 | 1 | 11 | 120-95 | 58 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 32 | 12 | 4 | 6 | 10 | 120-96 | 50 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 32 | 13 | 4 | 3 | 12 | 100-86 | 50 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 32 | 8 | 6 | 4 | 14 | 97-106 | 40 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 32 | 11 | 1 | 4 | 16 | 94-110 | 39 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 32 | 9 | 2 | 4 | 17 | 88-127 | 35 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 4 | 2 | 1 | 25 | 76-182 | 17 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!