A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának péntek reggeli beszámolója szerint a nemzeti csapat augusztus 18-án kezdi a felkészülést, amelynek részeként augusztus 21-én Bécsben Ausztria ellen edzőmérkőzést vív.
Ezt követően repül Rigába, ahol augusztus 26. és 29. között a házigazda lettek mellett az olaszokkal és a franciákkal találkozik, a kvartettből a győztes szerepelhet a 2022-es, pekingi téli játékokon.
A keretben három kapus, nyolc védő és 14 csatár található, ott vannak azok a légiósok is – Bartalis István, Galló Vilmos és Sebők Balázs –, akik klubelfoglaltságaik miatt nem lehettek ott 2019 februárjában Nottinghamben, ahol a nemzeti együttes kivívta a továbbjutást az utolsó selejtezőkörbe.
„Az egész éves felkészülés alapján az áprilisi programot az olimpiai selejtező főpróbájának tekintettük, a keretet is ennek alapján raktuk össze áprilisban. A koronavírus-járvány hullámai miatt most lesz először lehetőségünk teljes kerettel dolgozni, amit nagyon várunk” – fogalmazott Vas Márton általános igazgató.
Hozzáfűzte: nyáron mindenki a saját egyéni vagy a csapata által irányított erőnléti edzéstervet végezhette, hogy legjobb formájában érkezhessen a felkészülésre.
„A célunk továbbra is az, hogy szövetségi kapitányunk játékstratégiáját és struktúráját megvalósítsuk, a játékosainkból kihozzuk a magyar csapatra jellemző harcos, csupaszív, önfeláldozó játékot. Mindenki legnagyobb álma, hogy egyszer olimpián szerepelhessen, ezért lépésről lépesre, meccsről meccsre haladva törekszünk a maximumra” – hangsúlyozta Vas Márton.
A rigai olimpiai selejtezők menetrendje (magyar idő szerint):
Augusztus 26., csütörtök, 15.30: Franciaország–Magyarország
Augusztus 26., csütörtök, 19.30: Olaszország–Lettország
Augusztus 27., péntek, 16.00: Franciaország–Olaszország
Augusztus 27., péntek, 20.00: Lettország–Magyarország
Augusztus 29., vasárnap, 13.00: Magyarország–Olaszország
Augusztus 29., vasárnap, 17.00: Lettország–Franciaország
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!