Sean Simpson szövetségi kapitány együttese előbb a három NHL-játékossal felálló franciákkal, majd pénteken a házigazda, toronymagasan esélyesnek számító házigazda lettekkel, végül vasárnap az olaszokkal találkozik.
A kvartett első helyezettje szerez olimpiai kvótát. A magyarok legutóbb 1964-ben, Innsbruckban játszottak olimpián.
Mivel jelenleg 12 csapatos a férfi ötkarikás mezőny, és a világelit legjobb nyolc együttese automatikus résztvevő, ráadásul a rendező Kína elvisz egy plusz helyet, így három válogatottnak van lehetősége kijutni selejtező-sorozaton keresztül.
A magyarok tavaly februárban megnyerték a nottinghami kvalifikációt, bejutva az utolsó, mostani körbe, amelyet tavaly augusztusról a koronavírus-járvány nyomán halasztották mostanra. Ebben a körben ugyanis már több olyan gárda érintett, amely NHL-eseket vonultat fel, és a profi liga nyári szünete miatt csak most tud a legerősebb összeállításban kiállni.
Simpson az elutazás előtt elmondta: csapata számít „kicsinek” a rigai mezőnyben, de szeretnének meglepetést okozni, és mivel a riválisoknál lesz többet a korong, ezért a korong nélküli játékra és az ellentámadásokra, valamint a fegyelmezett játékra kell összpontosítaniuk.
Rossz hír, hogy a svéd Lulea HF csatára, Galló Vilmos sérülés miatt nem léphet jégre.
Az olimpiai selejtező programja:
Csütörtök:
Franciaország–Magyarország 15.30
Olaszország–Lettország 19.30
Péntek:
Franciaország–Olaszország 16.00
Lettország–Magyarország 20.00
Vasárnap:
Magyarország–Olaszország 13.00
Lettország–Franciaország 17.00
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!