Katowicében csapott össze a négy nemzeti együttes, melyek áprilisban a divízió 1/A jelzésű világbajnokságon is farkasszemet néznek majd. A házigazda Lengyelország a kazahokat, az olaszokat és a magyarokat látta vendégül a múlt hét végén.
Először a kazahokkal csaptak össze a magyarok, akik végül 5–2-re kikaptak, de javítani tudtak az olaszok ellen, és 4–1-re nyertek. A torna utolsó napján a lengyelekkel csaptak össze Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány tanítványai.
A második harmadban hátrányba kerültek a magyarok, de egyenlítettek, majd az utolsó felvonás előtt újból előnyhöz jutott Lengyelország.
Sofron István az utolsó harmadban erre is válaszolt – a csíkszeredai születésű csatár korábban a kazahoknak is betalált –, majd a végén a győzelmet érő gólt is megszerezték a vendégek.
A keretben még két csíkszeredai játékos szerepelt, Reisz Áron és Sárpátki Tamás (mindketten Fehérvár AV19).
Sikerével a második helyen végzett a magyar jégkorong-válogatott.
Jarmo Tolvanen szövetségi kapitánya a meccs után elmondta: „Kétszer jöttünk vissza, és a végén nyertünk egy nagy csatában a házigazda ellen. Az emberhátrányos védekezés volt a kulcsa a mai sikernek, jól oldottuk meg. Nagyon hasznos volt a torna. Szükségünk volt arra, hogy együtt legyen a csapat, dolgozzunk a játékrendszeren. Mindig jó, hogy látjuk megvalósulni, amin az edzésen dolgoztunk. Bizonyítottak a kerettagok, nagy csata lesz a világbajnoki csapatba kerülésért.”
A divízió 1/A jelű világbajnokságon az elitből kiesett Olaszország és Szlovénia, a feljutó Nagy-Britannia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyarok ellenfele április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában. Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó pedig 2019-ben a divízió 1/B-ben szerepel majd.
Jégkorong, EIHC-torna, Katowice, Lengyelország, eredmények:
Kazahsztán–Magyarország 5–2 (1–0, 1–0, 3–2)
Olaszország–Lengyelország 2–1 (2–0, 0–0, 0–1)
Magyarország–Olaszország 4–1 (1–0, 0–1, 3–0)
Kazahsztán–Lengyelország 4–1 (1–0, 1–0, 2–1).
Lengyelország–Magyarország 2–3 (0–0, 2–1, 0–2).
Kazahsztán–Olaszország 1–0 (0–0, 0–0, 1–0).
A torna végeredménye:
1. Kazahsztán 3 győzelem/0 vereség
2. Magyarország 2/1
3. Olaszország 1/2
4. Lengyelország 0/3.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Megfordította az állást a Székelyudvarhelyi FC idegenben, a harmadikot nem tudta rápakolni, a végjátékban pedig a CSM Vaslui megszerezhette volna a győzelmet.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!