Sofron István 35 évesen is nagyon eredményesen hokizik, tavasszal a tamperei elit-világbajnokságon 4 találattal ő volt a magyar nemzeti csapat házi gólkirálya. A válogatott játékos idén ősszel még nem játszott tétmecset, de bejelentette, hogy hamarosan csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez, és a klasszis bevallása szerint sem tart ott, hogy elvegye valakitől a helyet a válogatottban.
„Ahogy bejelentettem, hamarosan visszatérek a Csíkszeredai Sportklub csapatához. Az elmúlt hónapokban főleg egyénileg készültem, illetve rendszeresen részt vettem az Andersen ligás MAC Ikonon jeges edzésein.
Most tehát csak kívülről szurkolok a srácoknak, hogy sikerrel szerepeljenek a Sárközy Tornán, de mindennap azon vagyok, hogy minél előbb azon a szinten tudjak teljesíteni, ahogy azt tettem, amikor utoljára viselhettem a címeres mezt” – mondta Sofron István.
A válogatott szakmai stábja mást nem hív be a csatár helyére a keretbe.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!