A magyar bő keretnek három csíkszeredai születésű játékos, Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Fejes Nándor (Gyergyói HK) és Sofron István (Csíkszeredai Sportklub) a tagja, de a válogatottal készül két erdélyi csapatnál hokizó anyaországi hokis, Vincze Péter (Gyergyói HK) és Kóger Dániel (Brassói Corona) is. A válogatott egyik másodedzője Szilassy Zoltán, aki idén tavasszal Erste Ligát nyert a Gyergyói HK-val.
Az már hetekkel korábban eldőlt, hogy hazai nézőcsúcsot hoz az összecsapás a 18 ezer férőhelyes budapesti MVM Dome-ban. Az eddigi rekordot fedett pályán a 2004. április 20-i, ugyancsak Kanada elleni vb-felkészülési meccs (2–9) tartotta, a Papp László Budapest Sportarénában 9900-an voltak jelen. Szabadtéren 1973. november 19-én a Ferencváros és a nyugat-német Füssen BEK-meccsét nézték meg a legtöbben – 5–3-as hazai siker született –, a Kisstadionba közel 11 500-an látogattak ki.
Magyarország és Kanada eddigi tizenkét egymás elleni összecsapásán csak két döntetlenre (még 1934-ben és 1938-ban) volt képes a magyar csapat, amely nem Európában szereplőkkel felálló kanadai együttessel ezt megelőzően háromszor találkozott, és 9–2-es (2004, vb-felkészülési mérkőzés, Budapest), 9–0-s (2009, vb, Kloten) és 7–1-es (2016, vb, Szentpétervár) vereséget szenvedett.
A kanadai együttes három Stanley Kupa-győztessel és egy világbajnokkal állt fel, és már az elejétől kezdte hatalmas iramot diktált. Bátran kezdett a magyar csapat, és egy korongszerzésből Sofron István betalált. Két perc múlva két NHL-bajnok, Milan Lucic (2011) és Sammy Blais (2019) hozta össze az egyenlítő gólt. Kimaradt egy négyperces hazai emberelőny, de utána jött egy vendég kontra, és gól.
A folytatásban a magyarok irányították a játékot, Sam Montebeault–nak kellett nagyokat védenie, majd egy újabb ellentámadásból a kanadaiak növelték előnyüket. Ahogy a vendégek is fórba kerültek, kétszer a kapuvas mentett Bálizs helyett. A 36. percben egy kapu előtti kavarodásból Cody Glass második találatát ütötte éles szögből. A záró játékrészben előbb kimaradt egy hazai előny, ám a 49. percben Galló Vilmos egy kipattanót a jobb felső sarokba emelt. Az utolsó tíz percet megnyomták a vendégek, ám Bálizs remekül védett. A végén még volt egy magyar emberelőny, lehozott kapus mellett, ezt Glass használta ki, így mesterhármassal zárt.
Jégkorong, vb-felkészülési mérkőzés:
Magyarország–Kanada 2–5 (1–2, 0–2, 1–1),
gólszerzők Sofron (6.) és Galló (49.), illetve Blais (8.), Glass (17., 36., 58.), Crouse (27.).
A mérkőzés legjobb magyar játékosának Sofron Istvánt, a csíkszeredai Sportklub játékosát választották.
A magyar válogatott szerdán, május 10-én utazik Tamperébe, ahol sorrendben Dánia (május 13.), az Egyesült Államok (május 14.), Franciaország (május 16.), Svédország (május 18.), Finnország (május 19.), Németország (május 21.) és Ausztria (május 22.) lesz az ellenfele. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik a divízió 1/A-ba, az első négy helyezett pedig negyeddöntőt játszhat a rigai csoport négy legjobbjával.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!