Hirdetés

Sofron: csúsztunk-másztunk a győzelemért

Sofron István (jobbról) tagja a novemberi felkészülési tornára kijelölt magyar felnőtt válogatottnak
Fotó: Pinti Attila

2022. október 24., 10:48

Gólzáporos győzelmet aratott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A székelyföldi kék-fehérek hazai jégen 7–0-ra verték a Brassói Coronát. A mérkőzés beszámított a román hokibajnokságba is. A találkozó után a két csapat másodedzője, illetve a Sportklub kiválósága, a sérülés után góllal visszatérő Sofron István nyilatkozott.

2022. október 24., 10:48

Strenk Hunor, a Brassói Corona másodedzője elmondta, a hazai csapat a játék minden aspektusában felülmúlta őket. „Úgy készültünk a találkozóra, hogy tudtuk, ez mindig egy igazi párharc szokott lenni a két erdélyi csapat között, az ilyen mérkőzések miatt sportolunk.

A Csíkszereda teljesen megérdemelten győzött, a játék minden elemében fölénk nőttek: a fizikális részében, támadásban, védekezésben, kapus teljesítményben egyaránt. Ez volt az oka a vereségünknek.

A következő összecsapásokon sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtanunk. Erre kell a közeljövőben törekednünk, mert egyelőre nagyon hullámzó mind a játékunk, mind pedig az eredményességünk” – nyilatkozta Strenk.

Hirdetés

Kapcsolódó

Tódor Krisztián, a Csíkszeredai Sportklub másodedzője kiemelte, az idény során az eddigi legjobb teljesítményt tudták nyújtani. „Próbáltuk átmenteni a múlt heti Kontinentális Kupán mutatott jó játékunkat. Erre lesz szükségünk a most következő magyarországi túránk során is.

Igyekszünk minimalizálni a hibákat a védekező zónában, minden edzésen azon dolgozunk, hogy jobbak, erősebbek legyünk, többet és gyorsabban tudjunk korcsolyázni. Ezek mind a játék fontos összetevői. Próbálunk fejlődni minden tekintetben”

– mutatott rá Tódor.

Hozzátette, hétfőre szabadnapot kaptak a játékosok, majd kedden újból edzésük lesz, este pedig indulnak Magyarországra.

Sofron István, a Csíkszeredai Sportklub csatára: „Nagyon jó érzés volt visszatérni, rossz érzés kintről nézni a játékot, tudva, hogy nem segíthetek.

Tudjuk jól, hogy mit jelent a szurkolóinknak legyőzni egy igazi riválist, mi pedig ilyen játékkal, ilyen eredménnyel, úgy gondolom, egy fantasztikus estével ajándékozhattuk meg őket. Nagyon örülök, hogy góllal és gólpasszal tudtam segíteni a csapatomat. Fantasztikus érzés, mikor megtelik a Vákár, ez egy igazi hokicsemege volt”

– hangsúlyozta Sofron.

„Úgy gondolom, a kapusteljesítményünk parádés volt, Murok (Adorján Attila – szerk. megj.) nagyon sokszor mentett meg minket. Nagyon sok fegyelmezetlen kiállításunk volt, amin változtatnunk kell, hiszen ez megbosszulja magát, ha ezt huzamosabb ideig így csináljuk. Ettől függetlenül sikerült az emberhátrányokat kivédekezni. Csúsztunk-másztunk a győzelemért” – közölte.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!