A barcasági gárda az A jelű csoportban a horvát Mladost Zagreb együttesét 10–2-re, a török Buz Beykoz Isztambul csapatát 13–0-ra, a spanyol FC Barcelona gárdáját pedig 7–1-re győzte le.
A második körben a Brassó a franciaországi D jelű csoportban szerepel majd, ahol a házigazda francia Amiens Gothiques, az olasz Hockey Asiago és a szlovén Acroni Jesenice lesz az ellenfele.0
Az első kör vilniusi csoportját az észt Tartu Välk 494 csapata nyerte meg, így továbbjutott abba a négyesbe, amelynek küzdelmeit az FTC-Telekom rendezi októberben a Tüskecsarnokban. A Tartu és a Ferencváros mellett a lett Olimp Riga és az ukrán Szokol Kijev szerepel majd október 22-24-én Budapesten.
A második fordulós kvartett első helyezettjei kerülnek a harmadik fordulóba (november 19-21.) a krakkói vagy az aalborgi csoportba, ahonnan majd a két legjobb jut a január 7-9-én esedékes négyes döntőbe. A Final Four helyszínét később jelölik ki.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!