Az első találatra a 9. percig kellett várni, amikor Bende Júlia lódult meg a baloldalon, és sebességből a kapuig jutva szép lövéssel szerezte meg a vezetést a romániai válogatottnak. A középkezdés után 11 másodperccel pedig már 2–0-volt az állás. Az első gól szerzője passzolt Szekeres Edithez, aki a vas alá bombázott, esélyt sem adva a szerb kapuslánynak. A harmadik gól pedig a 18. percben érkezett, Alina Oprea volt eredményes.
Barabás László csapata a második harmadban ugyanott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta. Vitos Anna csapott le a korongra egy kapu előtti kavarodásnál és ő növelte az előnyt 4–0-ra. Aztán megismétlődött a második gól forgatókönyve, Bende szolgálta ki Szekerest és ha lett volna is bármi reménye a szerbiai lányoknak, ezzel már szertefoszlott, hiszen 5–0 állt már az eredményjelzőn.
A meccs zárórészében az 54. és az 55. percben pedig újabb két Oprea-gól született, így a Sportul Studențesc játékosa mesterhármasig jutott.
„A meccs kezdetén nehezen indultak el a lábak, nagyon ránk jöttek, ezen meg voltam lepődve, mert úgy gondoltam, hogy könnyebb dolgunk lesz.
Voltak kisebb hibáink de a hátvédjeink jól állták a sarat. Úgy gondolom, hogy egyértelműen megérdemelt győzelem volt” – nyilatkozta a Székely Sportnak Barabás László, a női hokiválogatott edzője.
A vébé nyitónap korábbi mérkőzésén Ukrajna 9–1-re ütötte ki Bulgáriát. A Horvátország–Litvánia párharc pedig később kezdődik.
A romániai női jégkorong válogatott kedden 20 óra 30 perctől a házigazda horvátokkal találkozik.
Divízió III/A női jégkorong világbajnokság:
Románia–Szerbia 7–0 (3–0, 2–0, 2–0).
Gólszerzők: Bende Júlia (9. perc), Szekeres Edit (9., 34., Alina Oprea (17., 54., 55.), Vitos Anna (27.).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!