A mezőny összetétele nem változik, ahogy a múlt szezonban, a 2022–2023-as kiírásra is a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona, a Galaci CSM, a Háromszéki Ágyúsok, a Bukaresti Steaua, a Sapientia U23 és a Bukaresti Sportul Studențesc együttese nevezett be. A közzétett kiírás szerint az alapszakaszban mindenki négyszer találkozik minden ellenfelével (két-két hazai és idegenbeli meccs), ami 28 mérkőzést jelent csapatonként.
Az alapszakasz után az első három helyezett, illetve a 4–7. helyeken végző csapatok a középszakaszban különválnak, és újabb négy-négy meccset játszanak egymás közt. A 8. helyezett számára pedig az alapszakasz után lezárul a bajnokság.
A play offban az alapszakasz első három helyezettjéhez csatlakozik az alsóházat megnyerő csapat, és itt a középszakasz legjobbjával csatázik egy három nyert mérkőzésig tartó párharcban a döntőbe jutásért, míg a másik ágon értelemszerűen a középszakasz másodikja a harmadik helyezettel küzd a fináléért. Amikor ez is lezárul, jön a négy győzelemig tartó döntő és a kisdöntő, amely három nyert meccsig tart.
A programot ugyan közzétette honlapján a Román Jégkorongszövetség (FRHG), de ez hivatalos döntés nélkül született meg (el kellett volna fogadnia a szövetség közgyűlésének is). A székelyföldi klubok illetékesei megkeresésünkre számos kifogást megfogalmaztak.
A Háromszéki Ágyúsok klubelnöke, Miklós Ervin szerint látható, hogy aki összeállította, nem ért a sporthoz. Van olyan 8 napos periódusuk, ami alatt 6 meccset kell játszaniuk, míg februárban egy mérkőzésük sem szerepel a programban. Nekik ugyan csak ebben a sorozatban kell játszaniuk, de a közzétett kiírás Csíkszeredának, Gyergyószentmiklósnak és Brassónak lesz szinte teljesíthetetlen feladat, amikor ők az Erste Ligában is rájátszásban lesznek, miközben itthon középszakasz és még egy rájátszás kör is vár rájuk.
„A szövetség vezetőinek be kellene látniuk, hogy a válogatott gerincét ez a három csapat adja, és ha kizsigerelik ezeket a játékosokat, akkor esélytelen lesz a bennmaradás a Divízió I/A-ban” – szögezi le Miklós.
Elmondta még, hogy korábban, más klubokkal egyeztetve benyújtottak egy programtervezetet, amely teljesen másról szólt, mint amit a szövetség közzétett, és mindenképpen kedvezőbb lett volna minden részt vevő csapat számára, de ezt a szövetségnél nem vették figyelembe.
„Október közepe van, elveszítettünk már legalább hat hetet, ami alatt lejátszhattunk volna akár 10–12 meccset. Augusztus óta 3–4 programtervezetet is összefésültünk a más kluboknál dolgozó kollégákkal, és ezután jött ez, amiről most beszélünk, és ami nagyon nehezen menedzselhető.
– mutat rá Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.
A Sapientia U23 csapata adná a romániai U20-as válogatottnak több mint felét. Ehhez képest a korosztályos vébé idején romániai bajnoki meccseket kell játszaniuk – mutat rá Nagy Attila, a felcsíki klub illetékese. „Meglátásunk szerint a bajnokság kiírása elfogadhatatlan. Ugyanakkor nem is statutáris, mert nem fogadta el a közgyűlés. Kedden küldött a szövetség egy levelet, amelyben kéri a klubokat, hogy fogadjuk el így a kiírást. Nyilván azért, hogy ezzel a felelősséget a klubokra hárítsa.
– szögezte le.
Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke szerint egyeztettek az ellenfelekkel a programról, elérték, ugyanúgy, mint a korábbi években is, hogy más alapszakaszmeccsek ne essenek egybe az Erste Liga-mérkőzésekkel. A középszakaszt nehéz lesz összeegyeztetni az Erste Liga-rájátszással, de majd amikor odaér a sorozat, meglátják, miként tudják azt elhalasztani. Reméli, ez is megoldódik – mondta. „Nem szabad elfelejteni, hogy a Szövetségi Büró (Biroul Federal) – aminek én is tagja vagyok – azzal a feltétellel hagyta jóvá három csapat részvételét az Erste Ligában, hogy a romániai bajnokság elsőbbséget élvez” – tette hozzá.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!