Hirdetés

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Fotó: GYHK/Szász Adorján

2025. november 28., 21:28

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

2025. november 28., 21:28

Nem mondható, hogy ki kellett adjanak magukból mindent a kapusok az első harmadban, nem voltak igazán próbára téve a mezőnyjátékosok részéről. A játékrész vége felé volt egy tűzijáték Hetényi ketrecénél, de nem hozott gólt.

Bodó ziccerével indult a második játékrész, de a DEAC kapusa nagyot védett. Ezt követően nehéz periódust élt meg a GYHK, sok korongot vesztettek, vagy lőttek tilos felszabadításra, látszott rajtuk a fáradtság. Mozer gólja volt ennek a következménye. 0–1 után már kezdte összeszedni magát a piros-fehér együttes, de az egyenlítés nem volt közel.

•  Fotó: GYHK/Szász Adorján Galéria

Fotó: GYHK/Szász Adorján

Hirdetés

A harmadik húsz perc első felében támadott ugyan a hazai együttes, de Hetényin ezen a napon nem lehetett túllőni a korongot.

A Debrecennek viszont Galoha révén sikerült betalálnia, és ezzel el is ment a meccs. Főként úgy, hogy rögtön lőtték a harmadikat, a vége pedig 0–4 lett.

A különbség talán túlzó, de a DEAC sikere teljesen megérdemelt volt ezen a meccsen. A GYHK vasárnap 17 órától a BJAHC ellen javíthat.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Debreceni EAC 0–4 (0–0, 0–1, 0–3).
Gólszerzők: Jevgenyij Mozer (36.), Kirils Galoha (50.), Kiss Philip (51.), Kirill Krutov (54.).

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, Tizenegyedik hét

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Corona
19
14
0
1
4
78-53
43
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
18
14
0
0
4
79-37
42
3
Újpesti TE UTE
18
11
1
0
6
71-51
35
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
18
9
1
1
7
59-51
30
5
Debreceni EAC DEAC
18
6
2
5
5
62-54
27
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
19
7
1
2
9
54-57
25
7
Budapest JAHC BJAHC
17
5
3
0
9
54-57
21
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
19
4
0
1
14
43-85
13
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
18
2
2
0
14
46-101
10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

A szász falvaktól Székelyföldig: kik vásárolják fel Erdély ingatlanait, és miért?

Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.

Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Ez is érdekelheti

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Péter Balázs: Egyértelmű a cél, szeretnénk újra kupákat nyerni!

Másfél hónapja dolgozik együtt Antal István másodedző irányításával a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Az új szezonra való felkészülés során az elmúlt idényben a csapat legponterősebb játékosa, Péter Balázs válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

Székelyföldi fiatalokkal erősített a Dunaújvárosi Acélbikák

Két erdélyi hokis szerződtetését jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák együttese. A kézdivásárhelyi Danalizi Vilmos Gergő és a csíkkarcfalvi Barabás Benjámin is a magyar klubnál bizonyíthat az Erste Liga új idényében.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Tíz csapattal két hónap múlva rajtol az Erste Liga

Négy erdélyi együttes lesz érdekelt a közös magyar-román jégkorong-bajnokság, az Erste Liga új idényben, miután a Háromszéki Ágyúsok is csatlakoztak a mezőnyhöz. A lebonyolítás érdemben nem változik.

Staffan Lundh: mindent megteszünk, hogy újra győztesek legyünk

A Csíkszeredai Sportklub a napokban hozta nyilvánosságra új vezetőedzőjének kilétét. A posztra a szurkolók számára korábbról már ismerős Staffan Lundh érkezik, aki most a Székely Sport kérdéseire válaszolt.

Megállapodott ponterős hátvédjével a Brassói Corona

A következő idényben is a Brassói Coronát erősíti Pavlo Boriszenko. A rutinos ukrán hátvéd immár kilencedik szezonját kezdi meg a Cenk alatti együttesnél, amely az elmúlt hetekben sorra jelentette be meghatározó játékosai szerződéshosszabbítását.

Húsz év után visszatért a Sportklub kispadjára a svéd vezetőedző

Ritka, hogy már július elején eldől a vezetőedző személye a Csíkszeredai Sportklubnál. A nagy múltú székelyföldi jégkorongcsapat a svéd Staffan Lundhot nevezte ki, aki közel húsz év után tér vissza a kék-fehérek kispadjára.

Tovább erősödik a Corona, újabb két alapemberrel egyeztek meg

Folytatja a keret megerősítését a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely újabb két meghatározó játékosa szerződéshosszabbítását jelentette be. A következő idényben is a sárga-kék mezt viseli Rokaly Szilárd és Részegh Tamás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!