A bajnokcsapat hátvédjét húsvétra hazaengedték a kórházból. „Gyógyulok, napról napra jobban vagyok, csökkent a fejfájásom. A baleset utáni első két hétben nem szabadott se telefonálni, se tévét nézni, de azért rákérdeztem, s megtudtam, hogy a fiúk megnyerték az Erste Ligát és a román bajnokságot is.
Sok ezren kívántak üzenetben gyógyulást. Köszönöm mindenkinek a sok jó kívánságot, ezeket csak most, húsvét után tudtam megnézni” – mondta el a Székely Sportnak Salló.
„Kezelőorvosom azt mondta, hogy egyelőre még vigyáznom kell, nem szabad megerőltetnem magam. Bár jó erőben érzem magam, a szakemberek szerint csak a nyár közepén, júniusban kezdhetem újra a könnyebb edzéseket” – nyilatkozta Salló Alpár.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!