Hirdetés

Rövidebb lesz a román hokibajnokság alapszakasza, rajt október közepén

Továbbra is hatpontos csaták lesznek a GYHK, a Corona és a Sportklub között. Archív
Fotó: Gábos Albin

2020. szeptember 19., 13:09

Rögzítette a Román Jégkorongszövetség (RJSZ) a 2020–2021-es szezon lebonyolításának alapvető szabályait. A felnőtt bajnokság október 16-án kezdődik, az alapszakasz rövidebb lesz az utóbbi években megszokottnál.

2020. szeptember 19., 13:09

Az RJSZ klubokhoz elküldött tájékoztató körlevele szerint a szövetség vezetőtanácsának e heti ülésén határoztak az új szezon megrendezésének sarokpontjairól. Egyik lényeges döntés, hogy a szövetség engedélyt adott a Csíkszeredai Sportklubnak, a Gyergyói Hoki Klubnak és a Brassói Coronának, hogy az új évben is szerepelhessenek az Erste Ligában. Tegyük hozzá, épp ideje volt a jóváhagyás kiadásának, hiszen az Erste Liga már el is kezdődött. Megjegyzik azonban, hogy az Erste-ligás részvétel nem befolyásolhatja a romániai bajnokság programját.

A hazai bajnokság programját egyébként még nem állították össze, de azt

leszögezték, hogy a menetelés október 16-án indul. 

Változás, hogy az alapszakaszban minden csapat 4–4 alkalommal játszik minden ellenfelével (kétszer hazai környezetben, és kétszer idegenben). Ez kevesebb, mint amit az utóbbi években megszokhattunk, hiszen eddig hat alkalommal találkozott egymással minden résztvevő.

Hirdetés

Ez egyébként azt is jelenti, hogy a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és brassói csapat egymás közti találkozóinak mindegyike hatpontos lesz az alapszakaszban, azaz mind az Erste Ligában, mind a romániai bajnokságban számítanak az itt megszerezhető pontok. Ezeken a meccseken a romániai szabályok az érvényesek, azaz csakis román állampolgársággal rendelkező kapusok védhetnek.

Az alapszakasz után az első négy helyezett szokás szerint egy három győzelemig tartó elődöntőt vív, ezt követően jön a döntő, illetve a harmadik helyért zajló párharc, ahol négy nyert meccs kell a végső győzelemhez.

A gyűlésen a felnőtt bajnokságra vonatkozó versenyszabályzat mellett elfogadták a női, U20-as, U18-as és U16-os romániai bajnokság szabályait is. Ezeket azonban még nem közölték ki a klubokkal hivatalos formában.

Mint Laczkó Levente, a gyergyószentmiklósi Fox Hockey Klub női jégkorongcsapat vezetője érdeklődésünkre elmondta, ők is kértek bizonyos módosításokat az eddigi szabályokhoz képest, arról azonban még nem kaptak tájékoztatást, hogy végül ezek a módosítások vagy más változtatások történtek-e a múlt évi kiíráshoz viszonyítva.

Az RJSZ által kiküldött közlemény megjegyzi, hogy a koronavírus-járvány alakulásának függvényében a bajnokságok versenykiírásai a szezon folyamán változhatnak.

A Sapientia U23 csapata engedélyt kapott arra, hogy idén is részt vegyen a European University Hockey League küzdelmeiben, ahol a kontinens más, főiskolás együtteseivel találkozik. A sportági szakszövetség megadta az engedélyt arra is, hogy a Csíkszeredai ISK, a Gyergyószentmiklósi ISK, a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek és a Felcsík SK játékosaiból összeállított válogatott együttesek szerepelhessenek az U16-os és az U18-as korosztályú magyar bajnokságban.

A jégkorongbajnokságok megszervezése, lebonyolítása még egy sarkalatos kérdéstől függ: hogyan változtat a kormány a jelenleg hatályos járványügyi korlátozásokon.

A jelenlegi előírások ugyanis gyakorlatilag lehetetlenné teszik azt is, hogy akár nézők nélkül, de mérkőzéseket lehessen rendezni zárt terekben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Újabb két alapember hosszabbított, folytatja a keretépítést a Brassói Corona

A Brassói Corona újabb két hosszabbítást jelentett be a 2026–2027-es jégkorongidény előtt. A klub közlése szerint Rokaly-Boldizsár Richárd és Gajdó Tamás is a sárga-kékeknél folytatja pályafutását.

Egyik gárda nem nevezett, várhatóan nyolccsapatos lesz a romániai hokibajnokság

A Román Jégkorong-szövetség összesítése szerint 59 csapat jelezte részvételi szándékát a következő idényre. A férfi felnőtt mezőnyben nyolc gárda indul, nem lesz ott a Bukaresti Red Hawks.

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!