Brassóban pénteken és szombaton is 18.30 órakor kezdődnek a döntő első mérkőzései, mindkét nap 10 lejes jegyet kell váltani, a brassói klub közleménye szerint „a 135 cm-nél alacsonyabb gyerekek belépése ingyenes”. A brassói jégpálya jegypénztára csütörtökön és pénteken is 13 órakor nyit. A döntőben döntetlen esetén 20 perces hosszabbítás következik, majd szükség esetén büntetőlövések.
Galacon kezdődik a kisdöntő
Három nyert meccsig tart a bronzpárharc. Az lenne a logikus, hogy – amint az elődöntőben is történt – az a csapat játszhasson többször hazai pályán, amely az alapszakaszban jobb helyezést ért el. A versenykiírás azonban arról szól, hogy az 1-es számú elődöntő (ebben az esetben a Brassó–Galac párharc) vesztese pályaelőnyben játszik a 2-es elődöntőben (a Sportklub–Progym csata) alulmaradt együttessel.
Hat alkalommal találkozott az alapszakaszban a két együttes, a Progym minden hazai meccsét megnyerte a Dunărea ellen, illetve egyszer Galacon is győztesként hagyta el a pályát.
Ezek alapján pénteken és szombaton Galac lesz a helyszíne a kisdöntő első két találkozójának. A harmadik, és ha kell, a negyedik mérkőzés a gyergyói pályán lesz, 21–22-én, azaz kedden és szerdán. Amennyiben öt meccsig nyúlik el a csata, akkor az utolsó összecsapás Galacon lesz 24-én, pénteken. Ha nem dőlnek el rendes játékidőben a bronzmérkőzések, akkor 10 perces hosszabbítás következik, majd ha kell, büntetők.
Román jégkorongbajnokság, döntő, menetrend:
Március 17.: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 18.: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 21.: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 22.: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 24. (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 26. (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 28. (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Román jégkorongbajnokság, kisdöntő, műsorrend:
Március 17.: Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon)
Március 18.: Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon)
Március 21.: Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunărea (Gyergyóban)
Március 22. (ha kell): Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunărea (Gyergyóban)
Március 24. (ha kell): Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon).
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!