HIRDETÉS

Rövid pihenő után kezdődnek a döntő csaták

Nagy csaták következnek. A brassói csapatban számos székelyföldi hokis játszik
Fotó: Gecse Noémi

2017. március 16., 10:12

Nem maradt sok ideje a csapatoknak a pihenésre az elődöntő után, pénteken este már elkezdődik a négy nyert mérkőzésig tartó román bajnoki jégkorongdöntő, a Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub finálé, illetve a Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym bronzcsata is.

2017. március 16., 10:12

Brassóban pénteken és szombaton is 18.30 órakor kezdődnek a döntő első mérkőzései, mindkét nap 10 lejes jegyet kell váltani, a brassói klub közleménye szerint „a 135 cm-nél alacsonyabb gyerekek belépése ingyenes”. A brassói jégpálya jegypénztára csütörtökön és pénteken is 13 órakor nyit. A döntőben döntetlen esetén 20 perces hosszabbítás következik, majd szükség esetén büntetőlövések.

Galacon kezdődik a kisdöntő

HIRDETÉS

Három nyert meccsig tart a bronzpárharc. Az lenne a logikus, hogy – amint az elődöntőben is történt – az a csapat játszhasson többször hazai pályán, amely az alapszakaszban jobb helyezést ért el. A versenykiírás azonban arról szól, hogy az 1-es számú elődöntő (ebben az esetben a Brassó–Galac párharc) vesztese pályaelőnyben játszik a 2-es elődöntőben (a Sportklub–Progym csata) alulmaradt együttessel.

Galacon kezdődik a kisdöntő. Az alapszakaszban egyszer nyerni tudott a Progym a Duna-menti városban. Archív •  Fotó: Daniel Maximilian Milata Galéria

Galacon kezdődik a kisdöntő. Az alapszakaszban egyszer nyerni tudott a Progym a Duna-menti városban. Archív
Fotó: Daniel Maximilian Milata

Hat alkalommal találkozott az alapszakaszban a két együttes, a Progym minden hazai meccsét megnyerte a Dunărea ellen, illetve egyszer Galacon is győztesként hagyta el a pályát.

Ezek alapján pénteken és szombaton Galac lesz a helyszíne a kisdöntő első két találkozójának. A harmadik, és ha kell, a negyedik mérkőzés a gyergyói pályán lesz, 21–22-én, azaz kedden és szerdán. Amennyiben öt meccsig nyúlik el a csata, akkor az utolsó összecsapás Galacon lesz 24-én, pénteken. Ha nem dőlnek el rendes játékidőben a bronzmérkőzések, akkor 10 perces hosszabbítás következik, majd ha kell, büntetők.

Román jégkorongbajnokság, döntő, menetrend:
Március 17.: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 18.: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 21.: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 22.: Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 24. (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).
Március 26. (ha kell): Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (Csíkszeredában).
Március 28. (ha kell): Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (Brassóban).

Román jégkorongbajnokság, kisdöntő, műsorrend:
Március 17.: Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon)
Március 18.: Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon)
Március 21.: Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunărea (Gyergyóban)
Március 22. (ha kell): Gyergyószentmiklósi Progym–Galaci Dunărea (Gyergyóban)
Március 24. (ha kell): Galaci Dunărea–Gyergyószentmiklósi Progym (Galacon).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!