Az első harmadban a játék nagyjából kiegyenlített volt, a debreceniek lőttek többet kapura, de a kísérletek többsége könnyű préda volt Cooke számára, és amikor nagyot kellett védeni olyankor nagyokat védett. A piros-fehérek kivédekeztek egy emberelőnyt Jones kiállítása után, és aztán megérkezett az első gyergyói gól is. Matheson bizonyította be, hogy hátvéd létére igencsak érzi a kaput. Váratlan megmozdulására Hetényi nem tudott reagálni. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy ezen a meccsen ez lesz az egyetlen piros-fehér találat.
Orbán a szünet előtt fél perccel egyenlített, és a jelek szerint ez igencsak meghozta a hazaiak önbizalmát.
A második harmad elején kétszer is be tudtak találni a házigazdák a sorozatosan emberhátrányba kerülő GYHK kapujába. Dalecky és az elmúlt két szezonban a gyergyóiaknál játszó Pesztunov voltak a gólszerzők. A túloldalon Csergő nagy helyzete maradt ki és a nagyon agilis St-Amant veszélyeztetett többször is. A Cameron-Szilassy edzőpáros együttese azonban nem tudott közelebb zárkózni.
Nem lett jobb a helyzet a záró játékrészben sem, a GYHK játéka nem javult, egyéni megmozdulások ugyan voltak, de az összkép nagyon alulmúlta a várakozásokat.
A lövések rendre elhaltak Hetényiben, és Cooke-nak sokat kellett dolgoznia ahhoz, hogy ne legyen csúfos a vége. Kuleshov találata állította be a végeredményt a 48. percben. 12 perc volt hátra, hokiban hosszú idő, de egyáltalán nem látszott, hogy innen talpra állhat a GYHK. Nem is történt meg.
Vereséggel kezdték tehát a szezont a piros-fehérek. Keseregni nincs idő. Vasárnap az FTC-Telekom otthonában kell bizonyítani. Sok mindennek változnia kell, hogy ott jó eredmény születhessen.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!