A szombati párharc lefújását követően Rico Rossi, a Sportklub vezetőedzője kiemelte: „Egyértelmű a mosoly az arcomon. Nagyszerű volt látni, ahogy a fiúk végig küzdenek. Fontos reakció volt tőlünk az első mérkőzés után, hogy ne csak tudásbeli képességekkel, hanem fizikailag is ott legyünk a párharcoknál.
A kiváló kapusteljesítményünk is hozzájárult ehhez, enélkül soha nem nyerhetsz bajnokságot. Most egy kicsit pihenünk, majd megnézzük kik tudnak játszani a következő találkozókon."
Szerettük volna a vendégeket is szóra bírni, de az FTC-Telekom csapatától senki nem kívánt nyilatkozni.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!