Hirdetés

Románia nyert Japán ellen a hokivébén, három győzelemmel zárt

Két vereség után következett három diadal a romániai hokiválogatott számára
Fotó: IIHF/Vanna Antonello

Minden várakozást felülmúlva három győzelemmel zárta Románia jégkorong-válogatottja az olaszországi divízió 1/A jelű világbajnokságot. A székelyföldikre épített együttes szombaton délután Japán ellen diadalmaskodott két góllal.

Románia támadott többet, lőttek többet kapura az első húsz percben a Japán elleni mérkőzésen, amelynek első játékharmadában mindkét együttes kivédekezett egy-egy emberhátrányt.

Hirdetés

A találkozó első gólját a romániai együttes szerezte az 5. percben, amikor Szkacskov távoli lövése Robert Gliga ütőjén irányt változtatva kötött ki Japán kapujában (1–0). A 19. percben az ázsiai gárda egy szerencsés találattal kiegyenlített, a kapura felé lőtt korong Láday korcsolyájáról pattant be a kapuba (1–1), de 18 másodperccel később Jevgenyij Szkacskov újra előnyhöz juttatta a romániai együttest, Bors remek átadását közelről a hálóba lőtte (2–1).

Többet támadtak a második játékrészben a japánok, gólt azonban a romániai csapat ért el, amelynek egy emberelőnye is kihasználatlanul maradt. A 35. percben Részegh Tamás remek passzát Rokaly Szilárd váltotta gólra (3–1).

•  Fotó: IIHF/Vanna Antonello Galéria

Fotó: IIHF/Vanna Antonello

Az utolsó játékrészben szinte végig Japán rohamozott, az utolsó húsz percben 15:2 volt javukra a kapura lövések aránya. A romániai gárda kivédekezett egy emberelőnyt, de a japán nyomás a 37. percben góllá érett, Ju Szato lefaragott a hátrányból (3–2). Az utolsó szűk két és fél percre az ázsiai együttes kapuslehozatallal próbálkozott, hat az öt mezőnyjátékos ellen támadott, a romániai játékosok azonban korongot szereztek, és Matias Haaranen saját harmadából az üresen hagyott kapuba lőtte a játékszert (4–2).

A mérkőzés végén a romániai csapatból a mérkőzés legjobbjának Jevgenyij Szkacskovot választották.

Ami pedig a torna végén megválasztott legjobbakat illeti, Tőke Zoltán kapus, Matias Haaranen hátvéd és Péter Balázs csatár vehetett át elismerést.

Férfi jégkorong, divízió 1/A vb, 4. forduló:

Románia–Japán 4–2 (2–1, 1–0, 1–1).
Gólszerzők: Roberto Gliga (5.), Jevgenyij Szkacsov (19.), Rokaly Szilárd (35.) és Matias Haaranen (60.), illetve Szota Iszogai (19.) és Ju Szato (57.).
Kapura lövések: 18–30.
Büntetőpercek: 4–4.

Játékvezetők: Bercelo Geoffrey (francia) és Sean Fernandez (amerikai), Davide Mantovani (olaszországi) és Jaka Zgonc Gasper (szlovéniai).

Románia: Tőke Zoltán, Adorján Attila (kapusok) – Matias Haaranen, Imre Patrik, Péter Balázs, Részegh Tamás, Rokaly Szilárd (első sor); Salló Alpár, Bors Huba, Albert Zagidullin, Molnár Zsombor, Jevgenyij Szkacskov (második sor); Ferencz-Csibi Róbert, Györfy Tihamér, Sándor-Székely Ottó, Roberto Gliga, Molnár Zoltán (harmadik sor); Láday Tamás, Gajdó Balázs, Fodor Csanád, Kovács Mátyás, Rokaly Norbert (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Dave MacQueen.

Japán: Nariszava, Fukufuzsi (kapusok) – Jamada, Isida, K. Otszu, Furuhasi, Nakadzsima (első sor); Jonejama, H. Szato, Hanzava, Nakadzsima, J. Szato (második sor); Hajata, Halliday, Takagi, Oszava, Hitoszato (harmadik sor); K. Otszu, Lawlor, Irikura, Iszogai, K. Szato (negyedik sor). Szövetségi kapitány: Jarrod Skalde.

Később:
17 órától Olaszország–Koreai Köztársaság
20.30-tól pedig Magyarország–Szlovénia

Az állás:

1. Szlovénia 9 pont (13–6)/ 4 mérkőzés
2. Románia 9 pont (11–17)/ 5 mérkőzés
3. Magyarország 8 pont (13–7)/ 4 mérkőzés
4. Olaszország 6 pont (12–9)/ 4 mérkőzés
5. Japán 4 pont (11–17)/ 5 mérkőzés
6. Koreai Köztársaság 3 pont (11–15)/ 4 mérkőzés

Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó kiesik a divízió 1/B-be.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Döntőt játszott Budapesten a Csíkszeredai Fortunato hokicsapata

Bombaerős nemzetközi amatőr jégkorongtornán jutott döntőbe a Fortunato Devils csapata. A csíkszeredai együttes a fináléban nagyon szoros összecsapásban kapott ki egy góllal lengyel vetélytársától.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Kijelölték a romániai hokiválogatott keretét az ukránok elleni találkozókra

Egymás után három felkészülési mérkőzést játszik Ukrajnával a romániai felnőtt jégkorongválogatott. Markus Juurikkala szövetségi kapitány kijelölte a keretét a decemberi bukaresti találkozókra.

Két győzelemmel kezdte az Európai Egyetemi Ligát a Sapientia U23

Debrecenben rendezték meg november utolsó hétvégéjén a 2025–2026-os Európai Egyetemi Jégkorong Liga első teremtornáját, amelyen Romániát a Sapientia U23 együttese képviselte.

Fordulatos, tízgólos összecsapás a magyar női U25A jégkorongbajnokságban

Izgalmas mérkőzést hozott a vasárnap a magyar női U25A bajnokságban, amikor a Fox Hockey hazai pályán fogadta a Rampage Women’s Hockey csapatát. A találkozó gólparádét és fordulatokat is eredményezett.

A Sportklub után az Ágyúsok sorsa is eldőlt a Román Kupában

Eldőlt a továbbjutás a jégkorong Román Kupa csoportkörében: egy székelyföldi, egy brassói és két bukaresti csapat lesz ott a négyes döntőben. A csíki és a háromszéki alakulat csoportharmadikként búcsúzik a kupaküzdelmektől.

Revans nélkül távoztak az Ágyúsok Bukarestből

Két napon belül másodszor csapott össze a Bukaresti Red Hawks és a Háromszéki Ágyúsok. A jégkorong Román Kupa csoportkörének szombati mérkőzésén, a Berceni Arénában ezúttal is a házigazdák nyerték a kiegyenlített és fordulatos találkozót.

A hajráig meccsben volt erősebb ellenfelével a Sportklub női csapata

Hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a magyar női U25-ös jégkorong-bajnokságban a Csíkszeredai Sportklub. Bár a kék fehérek a második harmadban visszajöttek a meccsbe, ez kevésnek bizonyult a Rampage Womens Hockey ellen.

Háromszor meccsel Ukrajnával a romániai jégkorong-válogatott

Véglegessé vált a romániai és a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott decemberi tornájának programja. A magyarok Budapesten, a romániai együttes pedig Bukarestben játszik három felkészülési mérkőzést.

A mérkőzés feléig bírták a sapientiások Galac ellen

Tízgólos meccsen szenvedett vereséget a Sapientia U23 csapata szerdán este Galacon, a jégkorong Román Kupa csoportkörében. Az eredmény nem befolyásolja a továbbjutásért zajló harcot, egyik együttes sem juthat már tovább csoportjából.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!