Szombathoz hasonlóan, vasárnap este is több alapjátékosa nélkül lépett jégre a Sportklub a galaciak ellen a Vákár Lajos Műjégpályán – sérülések és más okok miatt nem öltözött be László Arnold kapus, illetve Flinta, Láday, Gecse Hugó, Wishart, Yellow Horn és Maylan.
A székelyföldi alakulat – melynek kapuját ezúttal Szamankov védte – végig vezetve nyert három góllal. A nem éppen barátságos összecsapás 56. percében egy palánkra lökést követően összekapott Becze és Polonin, a bunyót követően a galaciak idegenlégiósa 2+10+5+20 perc büntetést kapott, a székelyföldi hokis pedig 2+5+20 percet.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!