Az egy nappal korábbi Brassó elleni meccshez képest eggyel több jégkorongozó tudta vállalni a játékot a GYHK-nál, azaz Imre Patrik is bevethető volt, de továbbra is sok volt a hiányzó, most is csak egy légiós, Devin DiDiomete szerepelhetett Szilassy Zoltán csapatában.
A Háromszéki Ágyúsoknak is volt egy nagyon fontos hiányzójuk, az egyik legveszélyesebb játékosuk, Szergej Pajor nem játszott ezúttal. A mérkőzést már az első pillanattól uralta a Gyergyói Hoki Klub, és Fejes Nándor lövése már a második percben utat talált Móré Szabolcs ketrecébe. Az előny a 17. percben növekedett, amikor Sándor-Székely Ottó és Benedek Roland támadásvezetése végén egy remek passz érkezett Péter Zsolt elé, aki belőtte a másodikat.
A középső játékrészben újra Fejes volt eredményes, akit akarásból találta meg a rést a kapus és felső vas között. A későbbiekben már nem változott az eredmény a román bajnoki alapszakaszmeccsen, a gyergyói kaput védő Ruczuj Gellért kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést.
A GYHK hárompontos győzelmének köszönhetően pontszámban beérte az addig a tabella második helyén álló Brassói Coronát, és mivel az egymás közti eredmények a piros-fehéreknek kedveznek így a gyergyóiak zárják a Sportklub mögött a második helyen az alapszakaszt.
A bajnokság eredeti kiírása szerint nem volna igazi jelentősége annak, hogy az alapszakaszban a második, vagy harmadik helyen végez valamelyik csapat, hiszen az első négy helyezett a felsőházban csak az egymás közti eredményeket viszi tovább. Azonban kérdés, hogy mikor lehet majd lejátszani a felsőházi mérkőzéseket, hiszen közeleg a divízió I/A vébé, a Csíkszeredai Sportklub pedig döntőt játszik még az Erste Ligában.
Így még akár az is felmerülhet, hogy az alapszakasz végeredmény legyen a végső rangsor. Ebben az esetben pedig ez a három pont még nagyon felértékelődhet.
A Háromszéki Ágyúsok és Gyergyói Hoki Klub csütörtök este 18.30-tól ismét összecsap Kézdivásárhelyen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!