Az első húsz perc két hazai gólt hozott, Sára juttatta vezetéshez a Szilassy–Góga edzőpáros csapatát, majd a harmad végén Pance duplázta meg az előnyt. A kettő között is a hazaiak irányították a játékot,
és ha lett volna közvetítés, akkor még egy Biró–Karda ökölpárbajt is láthattak volna a nézők.
A második harmad még kevésbé volt eseménydús, mindössze egy találat került a jegyzőkönyvbe, azt pedig a Sapientia U23 játékosa, Antal szerezte, szorossá téve a mérkőzést.
Ennél közelebb már nem kerültek a felcsíki fialatok, a záróharmad elején Silló növelte ismét kettőre a különbséget, majd második emberelőnyös gólját szerző Pance állította be a 4–1-es végeredményt.
A Gyergyói Hoki Klubra a szezon eddigi ritmusát tekintve szokatlanul hosszú pihenő vár, legközelebb pénteken játszik újra mérkőzést, amikor a Sportul Studențesc lesz az ellenfél. A romániai szövetség honlapján található program szerint a Sapientia U23 legközelebbi mérkőzése február 22-én lesz, amikor a Csíkszeredai Sportklubbal találkozik.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!