Hirdetés

Hokiszövetség: Nagy Attiláék beiktatásáról döntött a Bukaresti Törvényszék

Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség elnöke
Fotó: Veres Nándor

A Bukaresti Törvényszék pénteken délelőtt kihirdette az egy nappal korábban hozott döntését: a Nagy Attila vezette jégkorongszövetséget bejegyzi a romániai szövetségek regiszterébe.

2023. szeptember 22., 12:56

Perek sorozata van napirenden a romániai törvényszékeken a hazai jégkorongsport volt és jelenlegi vezetősége között.

A 22 (!) per közül egyben pénteken, szeptember 22-én délelőtt alapfokon eredményt hirdettek.

Hirdetés

A Bukaresti Törvényszék hivatalos közleményében az olvasható, hogy szabályosnak ítéli a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) 2023. április 6-án hozott döntéseit, és bejegyzi az új vezetőséget a romániai szövetségek regiszterébe. Az indoklásban – többek között – az áll, hogy

a fővárosi törvényszék elutasította a Bukaresti Steaua Rangers és a Bucovina Rădăuți, illetve Emilian Cernica ezzel kapcsolatos kérését. A döntés nem jogerős, öt napon belül meg lehet fellebbezni.

A Román Jégkorongszövetség áprilisban megválasztott új vezetősége •  Fotó: Forrás: Nagy Attila Galéria

A Román Jégkorongszövetség áprilisban megválasztott új vezetősége
Fotó: Forrás: Nagy Attila

Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség elnöke a következőket nyilatkozta a Székely Sportnak: „A bíróság is kimondta: új vezetősége van a Román Jégkorong-szövetségnek. Megszületett a bírósági döntés, amely kimondja, hogy a 2023. április 6-án lezajlott tisztújító közgyűlés határozatai érvényesek, az akkor megválasztott vezetőség áll a Román Jégkorong-szövetség élén.

Korábban az Országos Sportügynökség, illetve a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) is elismerte, hogy Nagy Attila Ferenc az RJSZ elnöke. Most pedig a törvényszék is kimondta ugyanezt.

A szeptember 22-én kihirdetett határozat legnagyobb nyertese a romániai jégkorong, illetve annak minden olyan szereplője, aki a sportág fejlesztéséért kíván dolgozni. Mostantól összehangolt munkára, szakmai alapon megszülető döntésekre van szükség.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki beleállt ebbe küzdelembe, és dolgozott azért, hogy egy új időszámítást kezdjünk a romániai hokiban, ami végre az építkezésről, az eredményekről, a sportról szól. A továbbiakban is számítok rátok!”

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Háromgólos hátrányból fordítottak az Ágyúsok a Steaua vendégeként

A brassói bravúr után Bukarestben is nyert a háromszéki csapat, amely háromgólos hátrányból állt fel, majd az utolsó húsz percben eldöntötte a meccset.

Újabb tapasztalt támadóval erősített a Sportklub

Lengyel bajnoki ezüstérmes, tapasztalt csatárral erősíti támadó alakzatát a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. A finn Miro Lehtimäki leigazolását jelentették be a kék-fehérek közösségi oldalukon.

Kifakadt a brassói polgármester, nem jönnek az elvárt eredmények a Coronánál

George Scripcaru brassói polgármester a Corona elveszített jégkorong kupadöntője után a klub egészének teljesítményét bírálta. A jelentős közpénzből működő egyesület több kiemelt sportágában is akadnak kérdőjelek.

Erősítések, távozók és új edzők – így vágnak neki az új hokiszezonnak a csapatok

Hétvégén elrajtol a felnőtt férfi román jégkorongbajnokság alapszakasza. A nyitónapon a Brassó a Sapientia U23 csapatát, míg a Bukaresti Steaua a Háromszéki Ágyúsokat fogadja. Ennek apropóján górcső alá vettük az idei mezőny kereteit.

Lett válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

A lett Kirils Galoha a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatában folytatja pályafutását. A 30 éves, jobbkezes támadó a DEAC együttesétől érkezik, ahol az elmúlt két Erste Liga-idényben meghatározó szerepet töltött be.

Október elején kezdenek a hokis lányok

Négy csapat részvételével rendezik meg a 2026–2027-es női jégkorongbajnokságot, a szövetség elkészítette a menetrendet, október elején kezdődnek a küzdelmek.

Az Ágyúsokhoz szerződött a Sportklub korábbi orosz támadója

A 42 éves válogatott támadó jelentős KHL-tapasztalattal érkezik Háromszékre, de a romániai hokiban is komolyan letette már a névjegyét. A gólérzékeny jégkorongozó már a hétvégi Román Kupa négyes döntőjében is pályára léphet.

A GYHK finn támadója átigazolt a Csíkszeredai Sportklubhoz

Tapasztalt légióssal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 34 éves finn támadó, Janne Väyrynen a következő idényben kék-fehérben folytatja pályafutását.

Új tájékoztató kiadványt indított a romániai hokibírók kollégiuma

Új kommunikációs eszközt hozott létre a Román Jégkorong-szövetség Központi Játékvezetői Kollégiuma (CCA), amelynek célja, hogy közérthető formában tájékoztasson a játékvezetéssel, szabályzattal kapcsolatos fontos tudnivalókról.

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!