A kőkemény bekk tavaly októberben a brit ligából, a Sheffield Steelersből érkezett Gyergyószentmiklósra. Troncisky korábban hazája első vonalában 573 meccset játszott, emellett két szezonon át a KHL-ben hokizott, 17 alkalommal pedig Csehország nemzeti együttesének mezét is magára húzhatta.
A Gyergyószentmiklóson eltöltött egy szezonjában gólpasszokban is jeleskedett. Az Erste Liga alapszakaszában 26 mérkőzésén öt gólt szerzett és 21 asszisztot jegyeztek a neve mellé, míg a rájátszásban három meccsen két gólpasszt osztott ki. A romániai bajnokság alapszakaszában 13 mérkőzésen két gólt és 15 asszisztot ért el, míg a rájátszás hat meccsén hét gólpasszt jegyzett.
A cseh bekktől két hete vált meg a GYHK.
Halálának oka egyelőre ismeretlen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!