Az egy nappal korábbi összecsapáshoz hasonlóan a vasárnapi találkozó első harmada ismét kiegyensúlyozott játékot hozott, a vendégek a 12. percben Márton Botond találatával jutottak vezetéshez, örömük azonban csupán néhány másodpercet tartott, mert Antal Előd szinte azonnal válaszolt is (1–1).
A folytatásban aztán az Ágyúsok nagyon elkapták a fonalat, valóságos tűzijátékot rendeztek a Sapi kapujánál. Előbb a háromszékiek orosz légiósai villantották meg tudásukat, hiszen egymás után volt eredményes Paior, Bolshakov és Karamnov is, majd Antal Előd duplázott, és ekkor már néggyel vezettek a kék-narancs mezesek (5–1).
A 30. percben Glofák Zsombor egy emberelőnyt kihasználva még szépíteni tudott, de ezt követően ismét potyogtak a gólok Béres Szilárd, majd az őt váltó Ambrus Levente hálójába. A gólszerzők listájára feliratkozott egy-egy újabb találattal Gecse Olivér, Roth Zoltán, Silló Huba és Ilyés Tamás, majd a második gólját szerző Vitalij Karamnov volt eredményes, amivel már tíznél jártak az Ágyúsok (10–2).
A záró harmad így nem tartogatott izgalmakat, a mérkőzés sorsa ugyanis már korábban eldőlt, de Pelle Torstensson tanítványai úgy gondolták, rátesznek még egy lapáttal. Előbb Márton Koppány talált be a vendégek kapujába, majd Szergej Paior állította be a 12–2-es végeredményt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!