Szinte üres volt a gyergyószentmiklósi csarnok, ebből is látható volt, hogy a GYHK–Steaua romániai bajnoki mérkőzés nem az a meccs, amelyen mindenképpen győzelmet vár el a közönség.
A GYHK számos alapjátékosát nélkülözve vágott neki a kedd esti mérkőzésnek, amely viszont az ellenfélnek láthatóan nagyon is fontos volt. A piros-fehérektől a nyáron távozott Péter nagy góllal köszönt be szülővárosa csapatának a 3. percben és Alexejev a játékrész utolsó percében növelte a Steaua előnyét.
A második játékrész elején ugyanő talált be ismét, és ugyan Bodó még faragott a hátrányból, de a játék képe nem változott,
sőt a 34. percben már 1–6 állt az eredményjelzőn.
Ezt követően Demetert Olaru váltotta a GYHK kapujában és ezután Silló és Szigeti találata közelebb hozta a gyergyóiakat, de a mérkőzés lényegi része már eldőlt, az utolsó húsz perc egy-egy gólt hozott, a végeredmény pedig 7–4 lett a Steaua javára.
A vereség fájó lehet a gyergyói szurkolók számára, de érthető, ha a szakvezetés beáldozta a romániai bajnoki találkozót. A piros-fehérek miután holnap még egyszer megmérkőznek a Steauával, pénteken az Erste Liga listavezetőjét, a BJAHC csapatát, szombaton a Ferencvárost fogadják.
A nap másik bajnoki mérkőzésén a Sapientia U23 az első harmadban tudta állni a sarat a Brassói Corona otthonában, 20 perc után még szoros, 2–1 volt az eredmény, kétgólos brassói vezetés után Lázár Sebestyén szépített. A jóval esélyesebb kék-sárgák ezután még négyet lőttek és papírforma győzelmet értek el. A Corona és a Sapientia U23 szerdán újra összecsap Brassóban.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!