Hirdetés

Részegh Tamás: „Az Erste Liga számomra nem célpont jelenleg”

Újabb szezonra kötelezte el magát a DVTK-nál
Fotó: DVTK

2020. augusztus 07., 15:18

Szerződést hosszabbított és visszatér Miskolcra a Csíkszeredai Sportklub korábbi támadója, aki bízik abban, hogy a következő idényben is a szlovák extraligában bizonyíthat.

2020. augusztus 07., 15:18

A szlovák extraligában már harmadik szezonjára készülő DVTK Jegesmedvék csapata bejelentette, hogy Részegh Tamás visszatér Miskolcra. A 23 éves csíki hokis szerződést hosszabbított a Diósgyőrrel, amelynek színeiben az elmúlt idényben 30 mérkőzésen tíz gólt és tizenegy asszisztot ért el.

Hirdetés


A korábbi Sportklub-támadó remek szezont futott a borsodi csapatnál, a negyedik sorból az elsőbe verekedte fel magát. A „szaporrói hős” és csapatkapitány Vas János mellett fokozatosan vált a miskolci együttes meghatározó tagjává.

Sajnos egy lágyéksérülés miatt sok mérkőzést ki kellett hagynia. December végén a Liptószentmiklós elleni hazai bajnokin kidőlt a sorból, majd egy közel két hónapos pihenő után az első edzésen rásérült a lágyékra.

Az utóbbi időben itthon gyógyulgatott, ugyanakkor sikerült elvégeznie az egyetemet, a kolozsvári BBTE Közgazdasági Karán szerzett diplomát. A tanulás, vizsgák, dolgozatírás után most ismét csak a jégkorongra koncentrálhat, bár több ajánlatot is kapott a szlovák bajnokságból, végül úgy döntött, visszatér a Jegesmedvékhez:

Nagyon szeretek Miskolcon játszani, jól éreztem magam a városban. A klubnál gyorsan befogadtak, az öltözőben mindig családias a hangulat. Bármikor szívesen megyek vissza. A sérülésemig minden rendben volt. A felépülésem jól halad, remélem nem lesz gond a jégre lépésnél”

– nyilatkozta a Székelyhonnak Részegh.

Egri István klubelnök a napokban elmondta, a biztonság kedvéért a csapatot benevezték az Erste Ligába is, de technikailag már eldőlt, hogy a szlovák élvonalban fognak szerepelni.

Kapcsolódó

„Bízok abban, hogy elindulhatunk az extraligában, én ezért igazoltam tavaly Miskolcra. Az Erste Liga számomra nem célpont jelenleg. Augusztus 24-én csatlakozok a többiekhez, hogy a karantént elkerüljem, el kell végeznem a koronavírus-teszteket” – tudtuk meg a fiatal játékostól.

A Tipsport Ligában termelné a pontokat •  Fotó: dvtk.eu Galéria

A Tipsport Ligában termelné a pontokat
Fotó: dvtk.eu

Tamásnak tavaly a szintén csíkszeredai születésű Adorján Attila segített a beilleszkedésben, együtt is laktak, de a tehetséges kapus időközben a finn másodosztályú Kiekko-Pojathoz igazolt. A DVTK 18-asának viszont idén is székely fiú lesz a lakótársa Miskolcon, és a szóban forgó személy is rendkívül ügyesen bánik a hokibottal:

„Nagyon örülök, hogy együtt fogunk játszani. Egyformán látjuk ezt a sportot, a jégen kívül is talál a szó. Régóta jó barátok vagyunk, az érkezése nekem is ad egy belső nyugalmat”

– mesélte sejtelmesen.

Hogy ki lesz a DVTK Jegesmedvék új székely játékosa, az hamarosan kiderül.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Győzelemmel zárta a tornát a magyar jégkorong-válogatott Épinalban

Megmentette becsületét a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupájában: Majoross Gergely együttese a zárómeccsen 6–4-re legyőzte a házigazda Franciaországot, így győzelemmel fejezte be a tornát.

Szoros meccset játszott, de Litvániától is kikapott a romániai férfi jégkorongválogatott

A második mérkőzésén is vereséget szenvedett a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott a litvániai NEK-tornán. Markus Juurikkala együttese szombaton este egy góllal kapott ki a házigazdáktól.

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Vereséggel mutatkozott be Juurikkala a romániai hokiválogatottnál

Lejátszotta első mérkőzését a Nemzetek Európai Kupájában a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott. Az új szövetségi kapitány, a finn Markus Juurikkala együttese háromgólos vereséget szenvedett az esélyesebb ukrajnai gárdától a litvániai tornán.

Ez gyors volt, Bécsben már be is jelentették Kevin Constantine érkezését

Miután csütörtökön biztossá vált, hogy Kevin Constantine elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot, pénteken az osztrák Vienna Capitals jégkorong együttese bejelentette, hogy megegyezett az amerikai szakemberrel.

Vereséggel kezdték a magyarok a Nemzetek Európa Kupáját

A magyar jégkorong-válogatott csütörtökön kora este 4–2-re kikapott a norvég csapattól a Nemzetek Európai Kupája épinali csoportjának nyitómérkőzésén.

Kevin Constantine elhagyta a Sportklubot

Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.

Fiatalítás és új szemlélet a romániai jégkorong-válogatottnál

Bemutatták Markus Juurikkalát, a romániai férfi jégkorong-válogatott új szövetségi kapitányát. A finn edző első megmérettetése a hétvégén lesz Litvániában, a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Onodi Ottó: egy jól játszó csapat nagyban megkönnyíti a kapus dolgát

Főszerepbe került a Csíkszeredai Sportklub nyáron hazatért kapusa, Onodi Ottó, aki visszatérését követően kiváló formába lendült, és a csapat legutóbbi két idegenbeli Erste Liga-meccsén 98,68%-os védési arányt produkált.

A Corona és a GYHK uralja a hónap csapatát

A jégkorong Erste Liga közösségi oldalán megjelent az októberi hónap legjobb csapata: az összeállítást a Brassói Corona és a Gyergyói HK játékosai uralják.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!