A dánoknak ez volt a 110. mérkőzésük elit-világbajnokságon, de még soha nem ütöttek ennyi gólt. Az eddigi csúcsot a szlovákok 6–0-s, illetve az olaszok 6–2-es legyőzése jelentette 2010-ben, illetve 2008-ban. A kassai sikerből a Herning csatára, Morten Poulsen három góllal vette ki a részét.
Egy másik mérkőzésen Lettország 3–0–ra verte Olaszországot, amelynek továbbra sincs gólja és pontja a pozsonyi csoportban. A németek mindhárom harmadot egy góllal megnyerve felőrölték a franciák ellenállását, és három forduló elteltével vezetik az A csoport küzdelmeit.
A B csoportban Lettország 3–0-ra verte Olaszországot, amelynek továbbra sincs gólja és pontja a pozsonyi nyolcasban. Svájc 4–0-ra nyert Ausztria ellen, itt három forduló után Svájc vezet, jobb gólkülönbségével megelőzve az orosz válogatottat.
Érdekesség, hogy eddig valamennyi doppingminta vizsgálata negatív eredményt hozott a jégkorong-világbajnokságon.
A nemzetközi szövetség (IIHF) sajtószolgálatának keddi közlése szerint a vb pénteki rajtjáig valamennyi játékos átesett szűrésen, ami annak kiderítését szolgálta, használt-e bármelyikük is tiltott szert a torna előtt.
Jégkorong, világbajnokság
A csoport, Steel Arena, Kassa:
Dánia–Nagy–Britannia 9–0 (3–0, 5–0, 1–0)
Németország–Franciaország 4–1 (1–0, 2–1, 1–0).
Az állás: 1. Németország 9 pont, 2. Finnország 7, 3. Kanada 6, 4. Dánia 5 (15–6), 5. Egyesült Államok 5 (11–7), 6. Szlovákia 3, 7. Franciaország 1, 8. Nagy–Britannia 0.
B csoport, Ondrej Nepela Arena, Pozsony:
Lettország–Olaszország 3–0 (0–0, 2–0, 1–0)
Svájc–Ausztria 4–0 (1–0, 0–0, 3–0).
Az állás: 1. Svájc 9 pont (16–1), 2. Oroszország 9 (13–2), 3. Svédország 6 (19–6), 4. Csehország 6 (12–7), 5. Lettország 6 ( 9–5), 6. Ausztria 0 (2–14), 7. Norvégia 0 (5–21), 8. Olaszország 0 (0–20).
A csoportkörben mindenki játszik mindenkivel, majd a végén az első négy-négy válogatott továbbjut, az a kettő pedig, amelyek a csoportok utolsó helyén zárnak, jövőre a divízió 1/A-ban folytatják, Dél-Korea, Szlovénia, Magyarország és a feljutó Románia társaságában. A kiesők helyére Kazahsztán és Fehéroroszország érkezik.
A 2020-as A csoportos világbajnokságot Svájc rendezi, így ha a tavalyi döntőssel valami meghökkentő katasztrófa történne, kieső helyen végezne, akkor is védettséget élvezne.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!