A meccs előtt még éllovas Ferencváros vendégeskedett pénteken kora este a Vákár Lajos Műjégpályán. A közel kétezer ember előtt rendezett rangadót végig uralta a Sportklub, és az első harmadban kihasználva emberelőnyét Becze góljával megszerezte a vezetést.
A második harmadban öt perc játék után Bíró Tamás növelte az előnyt, amire a vendégek emberelőnyből szerzett találattal válaszoltak.
Ám nem sokáig volt szoros az eredmény, a szünetig újabb két gólt ütött a nagyszerű formában játszó házigazda.
A címvédő Fradi az utolsó harmadban Rantanen révén faragott hátrányából, majd magasabb fokozatra kapcsolva próbált még közelebb férkőzni, ám Salló gólja az 52. percben lenyugtatta a kedélyeket, egyben beállította a Sportklub 5–2-es győzelmét.
A csíki siker azt is jelenti, hogy a két csapat helyet cserélt a tabellán, a Csíkszereda előnye úgy egy pont, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Ez volt a Sportklub idei második sikere a Fradival szemben, szeptember végén hosszabbításban nyert 5–4-re Pesterzsébeten.
Szombaton mindkét gárda jégre lép, a Sportklub 18.30-tól a Gyergyó HK vendégeként meglepetésre 4–2-es győzelmet aratott Schiller-Vasast fogadja, míg a Fradi épp a gyergyóiakhoz látogat.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom 5–2 (1–0, 3–1, 1–1)
gólszerzők Becze Tihamér (12.), Bíró Tamás (26.), Rodney Pelley (36.), Gyenyisz Kuljas (39.), Salló Alpár (59.), illetve Tóth Adrián (33.), Anssi Rantanen (51.).
Kapura lövések: 37–33
Kiállítások: 8, illetve 6 perc
Erste Liga, 2019–2020-as idény, 5. forduló
2019. 10. 11., 18:30 | Csíkszeredai Sportklub | FTC-Telekom | 52 |
2019. 10. 11., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Schiller-Vasas HC | 24 |
2019. 10. 11., 19:00 | Hokiklub Budapest | Debreceni EAC | 36 |
2019. 10. 11., 19:30 | Fehérvári Titánok | Újpesti TE | 24 |
2019. 10. 12., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | FTC-Telekom | 24 |
2019. 10. 12., 18:30 | Csíkszeredai Sportklub | Schiller-Vasas HC | 83 |
2019. 10. 12., 19:00 | Hokiklub Budapest | Brassói Corona | 53 |
2019. 10. 13., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Brassói Corona | 13 |
2019. 10. 14., 19:00 | Fehérvári Titánok | Debreceni EAC | 01 |
2019. 10. 15., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Hokiklub Budapest | 42 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény
M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Csíkszeredai Sportklub | 36 | 26 | 5 | 1 | 4 | 17594 | 89 |
2. | FTC-Telekom | 36 | 22 | 5 | 4 | 5 | 14577 | 80 |
3. | Brassói Corona | 36 | 19 | 2 | 5 | 10 | 159119 | 66 |
4. | Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 20 | 0 | 3 | 13 | 128105 | 63 |
5. | Debreceni EAC | 36 | 18 | 3 | 2 | 13 | 123102 | 62 |
6. | Újpesti TE | 36 | 13 | 3 | 5 | 15 | 123134 | 50 |
7. | Gyergyói Hoki Klub | 36 | 11 | 5 | 1 | 19 | 96106 | 44 |
8. | Fehérvári Titánok | 36 | 10 | 3 | 0 | 23 | 103159 | 36 |
9. | Hokiklub Budapest | 36 | 9 | 0 | 5 | 22 | 92151 | 32 |
10. | Schiller-Vasas HC | 36 | 4 | 2 | 2 | 28 | 77174 | 18 |
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!