A csíkszeredai születésű, sokszoros magyar válogatott Rajz Attila jégkorongozó 2014. november 16-án Dunaújvárosban egy másodosztályú jégkorongtornán lábfájásra panaszkodott, majd a cserepadon röviddel a mérkőzés vége előtt rosszul lett, és az azonnali orvosi ellátás ellenére harmincnyolc éves korában elhunyt.
Emlékére korábban Kiskőrösön jégpályát neveztek el, a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok melegedőjében emlékfalat avattak.
Ismerős arcok, családtagok, korábbi játékostársak, a magyar jégkorong-társadalom tagjai, valamint szurkolók, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a HC Kiskőrös növendékei gyűltek össze szombat délután az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok előtt, ahol az egykori csapattárs, ifjabb Ocskay Gábor kopjafája mellett felavatták Rajz Attila tiszteletére állított emlékoszlopot.
Szekeres Károly, a HC Kiskőrös egyesületi elnöke elmondta, sokat köszönhet „Tilunak” a kiskőrösi jégkorong. „Gyorsan megmutatta, hogy kell profi módon dolgozni. Nagyon büszkén viseljük a nevét, és örülünk, hogy fenntartottuk ezt a hagyományt, hogy itt, Székesfehérváron minden második évben megrendezhetjük ezt az eseményt.”
Ocskay Gábor a következőképp méltatta az egykori 17-est. „1991-ben jelent meg édesapja a két fiúval, Attilával és Tamással, és ekkor kezdték meg itt jégkorongos pályafutásukat.
Olyan játékos volt ő, aki szívét-lelkét kitette a pályára. Az utánam következő edzői is csak ilyen pozitív dolgokat tudnának említeni róla.”
A kopjafaavató után az egykori játékostársak jó hangulatú emlékmérkőzést játszottak egymással.
A találkozón, amelyet a kékek nyertek 6–2-re, az alábbi összeállításban szerepeltek a játékosok:
Tilu kék: Bálizs Bence – Bedő Botond, Csibi József, Dósa Dávid, Dunai István, Fekete Szabolcs, Orgovány István, Sofron Attila, Szuna Gábor, Tankó Károly, Varga Balázs, Artyom Vaszjunyin, Szekeres Károly.
Tilu fehér: Kelemen Ákos – Bedő Lajos, Zoran Jarazamovic, Rastislav Ondrejcik, Orbán Attila, Rajz Áron, Rigó Bence, Sábián Balázs, Sofron Ádám, Szilassy Zoltán, Láday András, Feil Richárd.
Gólszerzők: Csibi József 2, Sofron Attila, Varga, Bedő Botond és Vaszjunyin, illetve Bedő Lajos és Sofron Ádám. Játékvezető: Galusnyák Botond.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!