A házigazda Sapientia U23-nak volt több lehetősége a vezetés megszerzésére az első húsz percben, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A középső harmadban a vendég háromszékiek szereztek vezetést, Róth talált be korábbi csapata kapujába, de nem maradt el a hazai válasz sem, Kedves egyenlítette ki az állást.
Az utolsó harmadban ismét 1-1 gólt láthattak a karcfalvi csarnok lelátóján helyet foglaló nézők, Stettson, illetve Antal volt eredményes, és mivel így 60 perc játék után 2–2 volt az állás, hosszabbítás következett. Itt egyik félnek sem sikerült megszerezni a győzelmet jelentő találatot, azaz büntetőkre került sor.
Róth sikeres kísérlete révén az Ágyúsok győztek és két pontot vittek haza.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!