– Javában zajlik a nyári felkészülés. Melyik fázisnál tartotok?
– Már 6 hete tartanak a közös edzések, mely alatt egy hetet Hargitafürdőn is töltöttünk, jelenleg egyéni edzések zajlanak, ezt követően pedig két hét múlva, hosszú szünet után, újra jégre lépünk.
– Miként értékeled az eddigi alapozást?
– Két év után újra együtt készül a csapat nyáron is, és úgy gondolom, mindenki remek munkát végez!
– A különböző szakaszok közti néhány napos pihenőket mivel szoktad tölteni?
– Amióta elkezdtük a felkészülést, igazából csak a vasárnapjaink szabadok, amit általában pihenéssel, sétával és a családommal töltök.
– A Sportklub bejelentette az új vezetőedzőt. Mit tudsz Staffan Lundhról? Milyen elvárásaid vannak vele szemben?
– Kevéssel a bejelentése után már aktív volt a csoportunkban, és már a csapat legtöbb tagjával beszélt is egy rövid online meeting keretében, amit pozitívnak tartok.
– Több fiatal játékos csatlakozott a kerethez. Milyen volt a beilleszkedésük? Mi az elvárás velük szemben?
– Sok új fiatal játékos került hozzánk, akiknek az elmúlt hetekben már sikerült is beilleszkedniük a csapatba. A legfontosabb számukra, hogy minél több jégidőt harcoljanak ki, és tudjanak fejlődni az idény során.
– Hivatalossá vált az idei Erste Liga mezőnye, ugyanakkor a csapatok is egyre-másra jelentik be a keretüket ért változásokat. Az eddigiek tudatában milyen szezonra lehet kilátás?
– Izgalmas szezon elé nézünk, úgy gondolom, a szabály változtatás, melynek értelmében a maximális légiósok száma ötre csökkent, jót tesz nekünk. Sok a játékosmozgás, és van új csapat is, mindenki szeretne olyan keretet építeni, ami megadja az esélyt, hogy bajnok lehessen.
– Mi lehet a reális cél ebben a mezőnyben?
– Egyelőre még nehéz felmérni a csapatok erősségét. Négy év alatt, sajnos, nem sikerült nyernünk egyik versenykiírásban sem (Erste Liga, romániai bajnokság, Román Kupa), úgyhogy egyértelmű a cél: szeretnénk újra kupát, kupákat nyerni!
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!