Hirdetés

Patthelyzet: egyik erdélyi hokicsapat sem indulhat az Erste Ligában!

Elképzelhető, hogy a Sportklub és a GYHK csak a romániai bajnokságban csap össze
Fotó: Veres Nándor

2021. augusztus 11., 13:21

A Brassói Corona nem vehet részt a jégkorong Erste Ligában. A döntés érinti a címvédő Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK együtteseit is, mert a Román Jégkorong–szövetség (FRHG) csak egységesen engedte el a három erdélyi klubot a magyar bázisú ligába.

2021. augusztus 11., 13:21

Az Erste Liga vezetősége július 24-én arról számolt be, hogy a legutóbbi szezon döntőse nem adott be érvényes nevezést a magyar szervezésű bajnokság 2021/22-es idényére. A brassói klub az elmúlt hónapokban egyetlen határidőt sem tartott be, majd azok lejárta után méltányossági kérelmet nyújtott be a Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) elnökségéhez. Ezt a testület a keddi ülésén nem tudta elfogadni.

Hirdetés

„A Corona csapata kérte, hogy nem szabályszerű nevezése dacára az MJSZ elnöksége engedélyezze részvételét a soron következő évadban” – nyilatkozta Szőke Álmos ligaelnök. „Az MJSZ elnöksége megvizsgálta a kérelmet, az ügy összes előzményét, valamint az irányadó szabályokat, és ezek alapján úgy határozott: nem áll fenn olyan méltányolható körülmény, melynek alapján a szabályok betartása alól felmentést adhatna” – tette hozzá.

Kapcsolódó

Emilian Cernica, a brassóiak klubmenedzsere a csapat közösségi média oldalán elmondta: meglepte az MJSZ elnökségének döntése. Kiemelte, hogy ők betartották az augusztus elsejei határidőt, előtte pedig a román szövetség (FRHG) döntésére vártak. Hangsúlyozta, hogy a többi romániai csapat, a Sportklub és a Gyergyói HK sem tud részt venni az Erste Ligában, mert a román szövetség csak egységesen engedte el a három klubot a magyar bázisú ligába.

A menedzser szerint a ligának elege lett abból, hogy ők negyed- és elődöntősök voltak, a Csíkszeredával együtt a legjobbak közé tartoznak, és ettől tartanak az Erste Ligában.

Hodos László •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Hodos László
Fotó: Halmágyi Zsolt

Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke szerint egyik székelyföldi csapat, sem a csíki, sem a gyergyói sem indulhat jelenleg az Erste Ligában. „Kezdeményeztem a szövetségi büró összehívását, a bürónak pedig egy rendkívüli nagygyűlés összehívásáról kell döntenie, és azon,

az országos testületnek kell majd döntenie arról, hogy a Sportklub és a Gyergyói HK indulhasson az Erste Ligában. Azon dolgozunk, hogy ez a patthelyzet megoldódjon. Bízom benne, hogy a székelyföldi klubok számára pozitív vége lesz ennek a kellemetlen helyzetnek.

A hokicsapat augusztus elejétől Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán készül, az idei célkitűzésünk az, hogy a román bajnokságban és az Erste Ligában is az első helyen végezzünk” – nyilatkozta Hodos.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Megkerestük Bereczky Szilárdot, a Gyergyói HK menedzserét, aki elmondta, hogy a gyergyói klub még nem fogalmazta meg hivatalos álláspontját az esettel kapcsolatban. „Mi nem vagyunk tagjai a Szövetségi Bürónak, drukkolunk, hogy a szövetség vezetőségnek sikerüljön összehívnia a nagygyűlést, és megoldódjon ez a patthelyzet. Bízom benne, hogy ott leszünk az Erste Liga rajtjánál” – mondta Bereczkyt.

Tízcsapatos Erste Liga?

A mostani döntés nyomán az Erste Ligában tíz csapat – 8 magyarországi és 2 erdélyi – indulhat: Debreceni EAC, Dunaújvárosi Acélbikák, Miskolci DVTK Jegesmedvék, FTC–Telekom, Gyergyói Hoki Klub, Győri ETO HC, MAC HKB Újbuda, Csíkszeredai Sportklub, Titánok és Újpesti TE. A 2021/22-es idény sorsolására később kerül sor.

 

3 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!