A két csapat örökmérlegében jobbak a magyarok, ám az utolsó két vb-mérkőzésen, valamint a múlt csütörtöki, budapesti felkészülési összecsapáson a dél-koreaiak nyertek. Csaknem 800 magyar szurkoló látogatott el a szlovén fővárosba, és biztosított jó hangulatot.
A kapuban Rajna Miklós kezdett, és eleinte kevés dolga volt, mert főleg a magyarok birtokolták a korongot. A 7. percben Fejes Nándor távoli lövése megpattant egy védőn, így a honosított Matt Dalton nem védhetett. A védőnek ez volt az első találata a válogatottban. Bő másfél perc múlva egy kavarodást a szintén csíkszeredai születésű Sofron István zárt le góllal. Jól támadott le a Simpson-csapat, csírájában fojtott el minden kezdeményezést, és további komoly helyzetei voltak.
A második harmad is magyar góllal indult, Erdély Csanád első kísérlete még a kapuvason csattant, a kipattanót pedig éles szögből bevágta. Négy perc múlva – emberelőnyben – a 30. születésnapját ünneplő Hári János hozta kihagyhatatlan helyzetbe társát, aki kapáslövéssel mattolta Daltont (4–0).
Négy-négy elleni játékban a meccs derekán ismét Erdély villant, így 7 perc 6 másodperc alatt ütött mesterhármast. A Fehérvár csatára először triplázott a nemzeti együttesben.
Nem tört meg a lendület, Magosi Bálint próbálkozása kapuvasat érintette. Emberelőnyben büntetőhöz jutott Korea, ám An Csin Huj a kapuvasat találta el.
A folytatásban is nagy kedvvel játszott a magyar válogatott, a riválisnak fellángolásai voltak. 2 perc 11 másodperccel a vége előtt Kim Szang Vuk szépített.
A magyar csapat kedvező helyzetbe került a feljutást jelentő első két hely megszerzéséért folyó küzdelemben. A torna fő esélyese a házigazda Szlovénia, amellyel pénteken mérkőzik meg a Simpson-alakulat, míg vasárnap a 14 székellyel és hat honosítottal felálló román csapattal találkozik.
Jégkorong, divízió I/A világbajnokság, 1. forduló:
Magyarország–Koreai Köztársaság 5–1 (2–0, 3–0, 0–1).
Gólszerzők: Fejes (7.), Sofron (8.), Erdély (24., 28., 31.), illetve Kim Sz. (58.).
Szlovénia–Litvánia 4–2 (1–0, 2–0, 1–2).
Románia szabadnapos volt.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!