A papírforma egyértelmű Brassó győzelmet ígért, ehhez képest az első húsz percben nem játszott különösebben fölényben a Cenk alatti gárda. A Steaua Pauliny révén még is szerezte a vezetést. A Corona viszont gyorsan fordított Valchar és Cornet góljaival.
A második harmadban viszont csak egy csapat volt a pályán, Brassó ötöt lőtt, és így 7–1 lett az eredmény.
A záró játékrészben már nem történt semmi különösebben említésre méltó. A Corona nagyobb megerőltetés nélkül jutott a vasárnapi kupadöntőbe, a Steaua pedig a harmadik helyért játszik.
A meccs végén különdíjakat adtak át a Román Jégkorong Szövetség képviselői a két csapat legjobb játékosának. A Steauától Fülöp Andrei, a Brassótól Chase Schaber kapta meg ezt.
A második szombati elődöntőben 19 órától a Gyergyói Hoki Klub és a Háromszéki Ágyúsok csapnak össze a fináléba kerülésért.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!