A magyar együttes két napja 6–1-re kapott ki Bécsben, most pedig nem számíthatott egyik legjobbjára, a beteg Alex Petanra.
Az osztrákok nagy iramot diktáltak, és ez végül éppen a szünet előtt érett góllá: már csak 11 másodperc volt a pihenőig, amikor Ty Loney középről volt eredményes.
A fordulást követően feljavult a Volán, és Hári János egy szép mozdulattal közelről egyenlített. Szűk másfél perc múlva azonban a bécsiek megint betaláltak, sőt, a harmadhajrában ismét villantak, így már kétgólos volt az előnyük.
Ebben a szakaszban mindkét vendégtalálat emberelőnyben esett.
A záró játékrészben fokozta a tempót a Fehérvár, hamar létszámfölénybe került, amelyet a hátvéd Stipsicz Bence váltott gólra egy nagyerejű lövéssel, így minimális lett a különbség. Azonban a folytatásban nem sikerült ismét gólt ütni, így maradt a fájó vereség, amellyel bajba került a Fehérvár, mert most már kétszer kell győznie Bécsben, hogy továbbléphessen a négy közé.
A következő mérkőzésre kedden kerül sor az osztrák fővárosban. A Volán osztrák ligás története során sosem jutott túl a negyeddöntőn.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!