Hirdetés

Összeállt a romániai U20-as hokiválogatott, szombaton utaznak el Belgrádba

Ott lesz a vébén a korosztályos romániai válogatott
Fotó: Hockey Lietuva

Csíkkarcfalván edzőtáborozik a romániai U20-as korosztályú jégkorong-válogatott, amely a Belgrádban vasárnap kezdődő divízió 2/B jelű vébére készül.

Az elutazást egy tipikus balkáni jellegű cirkusz előzte meg. Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnöke elmondta, hogy Románia vb-szereplését a Hălăucă-féle előző vezetőség szánalmas húzással akadályozná meg.

Kapcsolódó

Hirdetés

„A világbajnoki részvételnek feltétele, hogy a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IHHF) által készített felszerelésekben kell pályára lépni a mérkőzéseken. Ezek a felszerelések viszont a szövetség bukaresti raktárában találhatók, a régi vezetés pedig nem hajlandó átadni őket” – mondta el az elnök.

•  Fotó: Facebook/Eesti Hoki Galéria

Fotó: Facebook/Eesti Hoki

Kedden gyűlt össze a nemzeti csapat, amely szombatig Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán készül. Papp Szabolcs, a válogatott másodedzője elmondta, minden mérkőzést meg szeretnének nyerni, de ehhez mindenkinek a maximumot kell nyújtania. A küldöttség szombaton reggel, autóbusszal utazik Szerbiába, az első mérkőzésük vasárnap este, a házigazda ellen lesz.

Románia U20-as kerete
Kapusok:
Bíró Nándor, Alex Olaru (mindketten Sapientia).
Hátvédek: Szabó Tas, Molnár Ákos (mindketten Gyergyói HK), Kovács Előd I., Kernaszt Máté, László Balázs (mindhárman Sapientia), György Róbert (Miskolci DVTK Jegesmedvék), Süket Bálint (Debreceni EAC).
Csatárok: Antal Csongor (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Bogács Tamás, Barabás Benjámin (mindketten Miskolci DVTK Jegesmedvék), Călin Lupașcu (Bukaresti Steaua), Nyisztor Ákos, Ördög Roland (mindketten Debreceni EAC), Kovács Előd II. (Brassói Corona), Fehér Csanád, Răzvan Timaru (mindketten Gyergyói HK), Kozma Gergő (AIK Härnösand, svéd), Gál Szilárd, Szopos-Böjte Szabolcs (mindketten Sapientia), Radu Nectarie (Okanagan, osztrák).
Stáb: Per Lundell (vezetőedző), Papp Szabolcs (másodedző), Ruczuj Gellért (kapusedző), Császár Róbert (felszerelés-menedzser).

A program
Románia U20-as válogatottja az ötödik értékcsoportban (divízió 2/B) kapott besorolást. A világbajnokságot 2024. január 14-20. között rendezik Belgrádban, ahol a házigazda Szerbia, illetve Románia korosztályos válogatottja mellett Belgium, Izland, Tajpej és Ausztrália lép majd jégre.

Vasárnap (január 14.): 12.30 órától Belgium–Tajpej, 16 órától Ausztrália–Izland, 19.30-tól pedig Szerbia–Románia.
Hétfő (január 15.): 12.30 órától Tajpej–Ausztrália, 16 órától Románia–Izland, 19.30-tól pedig Szerbia–Belgium.
Szerda (január 17.): 12.30 órától Belgium–Ausztrália, 16 órától Románia–Tajpej, 19.30-tól pedig Szerbia–Izland.
Csütörtök (január 18.): 12.30 órától Ausztrália–Románia, 16 órától Izland–Belgium, 19.30-tól pedig Szerbia–Tajpej.
Szombat (január 20.): 12.30 órától Románia–Belgium, 16 órától Izland–Tajpej, 19.30-tól pedig Szerbia–Ausztrália.

A csoport első helyezettje feljut a divízió 2/A jelű csoportba, az utolsó pedig kiesik divízió 3/A-ba.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Hosszabbításos meccsekkel rajtolt a Szekler Cup Csíkkarcfalván

A csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpálya ad otthont március 19–21. között a jégkorong IV. EUHL Szekler Cup zárótornának, ahol a házigazda Sapientia U23 együttese két magyar és egy lengyel csapat ellen lép jégre.

Fordított a döntőben, magyar bajnok a Gyergyói HK korosztályos csapata

A döntőben az FTC-Telekom együttesét legyőzve megszerezte az U19-es magyar bajnoki címet a Gyergyói Hoki Klub. Látványos fejlődésen mentek át a fiúk a szezon alatt – szögezi le az edzőjük.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyföldön rendezik az Európai Egyetemi Jégkorongliga idényzáróját

A csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpálya ad otthont csütörtöktől szombatig az EUHL Szekler Cup zárótornának, ahol a Sapientia U23 házigazdaként két magyar és egy lengyel csapattal mérkőzik meg.

Ülésezett a hokiszövetség: fókuszban az olimpiai fesztivál és az ifjúsági világbajnokság

A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az idei U18-as világbajnokság előkészületei kerültek fókuszba a Román Jégkorongszövetség hétfői csíkszeredai elnökségi ülésén, ahol több, a következő időszakot meghatározó döntést is jóváhagytak.

Befejeződött a romániai női jégkorongbajnokság, a Sportul lett a bronzérmes

Csíkkarcfalván, a harmadik helyért kiírt mérkőzésekkel zárult a 2025–2026-os romániai felnőtt női jégkorongbajnokság, amelyen a bronzérmet a Bukaresti Sportul Studențesc érdemelte ki.

Aranycsapata jégkorongban is volt Marosvásárhelynek

Egykoron Marosvásárhelyen a jégkorongnak is volt hagyománya. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a helyi Locomotiva–RATA együttese 1950-ben és 1951-ben országos bajnoki címet szerzett.

A nőknél újból a gyergyószentmiklósi hokicsapaté az aranyérem

Ahogy az egész idényt, úgy a döntőt is dominálta a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey. A női jégkorongcsapat a Csíkszeredai Sportklub ellen kettős sikerrel nyerte a romániai bajnokság fináléját és újra megvédte a bajnoki címét.

Jövőre egy osztállyal feljebb is a dobogó a cél a romániai női jégkorong-válogatottnál

A romániai ifjúsági csapat után a női felnőtt jégkorong-válogatott is egy magasabb divízióban szerepelhet egy év múlva. A Gyergyói Fox Hockey csapatára épített együttes sikerének kulcsa a fiatalítás és az összeszokottság volt. Jövőre is jók az esélyek.

Söpréssel védte meg bajnoki címét a Budapest Jégkorong Akadémia HC

A címvédő Budapest Jégkorong Akadémia HC 2–1-re győzött a DEAC otthonában a magyar országos bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, így 3:0-ra megnyerte a párharcot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!