Megforgatta a légiósokat a Sportklub szakvezetése, ezúttal nem játszott Szamankov-kapus, illetve Loginov és Blackwater, de nem léphetett pályára a sérüléssel küszködő Bíró Tamás és Taratuhin sem.
Nagy harcolt, óriási küzdelmet hozott a mérkőzés, amelyen az első harmad második felében születtek meg az első gólok: a 14. percben Papp volt jókor jó helyen és beütötte a kipattanót, majd az első szünet előtt Becze fejezett be közelről egy szép csíki kombinációt.
A mérkőzés felénél már 3–0-ra vezettek a házigazdák, emberelőnyben Kuljas bombalövése kötött ki Bálizs kapujában, de erre hamar válaszolni tudtak a vendégek, ők is emberelőnyben, szintén egy hátvéd által, Garát góljával szépítettek.
A harmadik játékrész elején egy csíki védelmi hibát kihasználva Kreisz góljával az újbudai gárda feljött 3–2-ra, de erre a találatra gyorsan válaszoltak a székelyföldiek, a mindvégig kiválóan játszó Fodor Csanád góljával a 46. percben 4–2-re módosult az eredményjelző.
A folytatásban a Sportklub kivédekezett két MAC-emberelőnyt, szűk két perccel a vége előtt pedig a MAC szakvezetése kapuslehozatal próbálkozott. A taktika nem jött be, a csíkiak korongot szereztek, Becze az üres kapu felé lőtte, majd ugyanő sprintelt a korong után és belőtte az üres kapuba.
A Sportklub győzelmében óriási szerepe volt László Arnold kapusnak, aki ezen a mérkőzésen 93,1 százalékos hatékonysággal védett.
Egy másik péntek esti mérkőzésen:
Gyergyói HK–Debreceni EAC 3–2 (0–0, 2–2, 1–0)
Erste Liga/ alapszakasz/ Az állás:
1.FTC-Telekom 29 16 6 3 4 125–88 63
2.Brassói Corona 23 14 3 4 2 88–54 52
3.Debreceni EAC 31 14 3 3 11 105–91 51
4.MAC HKB Újbuda 30 12 5 4 9 118–91 50
5.Újpesti TE 28 12 4 4 8 113–99 48
6.Csíkszeredai Sportklub 23 13 2 2 6 117–81 45
7.Gyergyói HK 28 10 2 8 8 70–83 42
8.Opten Vasas HC 28 7 – 3 18 81–111 24
9.Fehérvári Titánok 27 4 4 3 16 72–121 23
10.Dunaújvárosi Acélbikák 29 1 6 1 21 76–146 16
A további program:
Szombaton: 18.30 órától Brassó–Vasas, 19.30-tól Újpest–Dunaújváros.
Vasárnap: 17.30 órától: Brassó–MAC, 18.30-tól Sportklub–Debrecen, Gyergyói HK–Vasas és Titánok–Ferencváros.
Szerdán: 18.30 órától Sportklub–Titánok és Gyergyóii HK–Újpest, 19.30-tól Ferencváros–Debrecen.
Csütörtökön: 17 órától Sportklub–Titánok, 18.30-tól Brassó–Újpest, 19-től pedig Dunaújváros–Vasas.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!