A miniszterelnököt az akadémia növendékei fogadták, a kormányfő többükkel kezet fogott, és közös fényképek is készültek. A látogatás végén a gyerekek Orbán Viktor, illetve az akadémia szakmai stábjának tagjaival
közösen elénekelték a székely himnuszt.
A január 18-án átadott Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központja a magyar állam 640 millió forintos támogatásával épült fel. Az épületben szárazedzések lebonyolítására alkalmas edzőterem, szintetikus jeges felülettel burkolt korcsolyapálya, korcsolyagép, a lövéstechnikát és bottechnikát fejlesztő eszközök, valamint Románia egyik legmodernebb sportorvosi központja kapott helyet.
Orbán Viktor látogatósa nem volt sajtónyilvános, a történteket Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány kuratóriumának elnöke foglalta össze.
„Egy olyan merítőbázist hoztunk létre a heti egyszeri korcsolyázással, ahol több mint hatezer gyerek fordul meg hetente azokon a jégpályákon, amelyeket magyar állami pénzből finanszíroztak. Azonkívül azt az utánpótlás-rendszert is ismertettük, amelyben
három év alatt meg tudtuk duplázni a jégkorongedzésekre járó gyermekek számát,
és a Sapientia csapattal, valamint a Sapientia egyetemmel kötött együttműködésünk jövőbeli terveit is ismertettük. A karcfalvi beruházást részleteiben sikerült bemutatnunk a miniszterelnök úrnak, azt az orvosi és metodikai központot amelyet ebből a pénzből építettünk; a kollégium terveit és makettjét is ismertettük.
Az a mozgalom lehet, amely egy asztalhoz tud ültetni szakembereket, egyetemei tanárokat, gyerekeket, szülőket, és amely a magyar nyelven zajló edzéseknek, illetve a magyar rendszernek köszönhetően a mi erdélyi magyar öntudatunkat tudja erősíteni” – nyilatkozta Tánczos Barna.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!