A bajai születésű, Gyergyószentmiklóson nevelkedett 28 éves csatár 2022 szeptemberében igazolt Galacra, miután több szezont is lehúzott a Gyergyói HK együttesénél. Az elmúlt három idényben a Galaci CSM egyik leghasznosabb támadójává nőtte ki magát. Legutóbbi szezonjában 34 mérkőzésen 9 góllal és 15 gólpasszal, azaz összesen 24 ponttal járult hozzá csapata teljesítményéhez a romániai élvonalban.
Benedek balkezes, technikás, jól passzoló csatár, aki nemcsak a befejezésekben, hanem az előkészítésekben is megbízható. Magas szintű játékintelligenciáját jól példázza az a statisztikai egyensúly, amelyet az elmúlt három évben produkált – minden szezonban stabilan 24–28 pont körül teljesített.
A Steaua célja egyértelmű: bajnoki döntőt játszani, és ha lehet, visszakerülni a trónra. Ebben pedig Benedek Rolandnak komoly szerep juthat.
Pár nappal korábban arról írtunk, hogy fiatal, székelyföldi származású tehetséggel bővült a Bukaresti Steaua jégkorongcsapatának kerete: a 21 éves Antal Dániel kapus szerződött a fővárosi gárdához.
Szintén a fővárosi gárdához kapcsolódó hír, hogy három meghatározó cseh csatár szerződtetését is bejelentette a 2025–2026-os szezonra: Radim Valchář, a román válogatott rutinos támadója; Patrik Machala, aki a Galaci CSM együttesében tűnt ki lendületes, technikás játékával; illetve a 27 éves Filip Dvořák, aki korábban a HC Kometa Brno és a Les Aigles de Nice csapatait erősítette.
https://www.facebook.com/CSASTEAUA
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!